Három szavazókör behúzása elég volt a Fidesznek Tiszavasváriban

Három szavazókör behúzása elég volt a Fidesznek Tiszavasváriban

Nem hivatalos eredmények szerint szoros versenyben, 1897-1676 arányban a fideszes Szőke Zoltán nyerte a tiszavasvári időközi polgármester-választást – értesült az Alfahír. Úgy tudjuk, a Fidesz a tízből mindössze három szavazókörben tudott többségbe kerülni a függetlenként induló korábbi jegyző, Badics Ildikóval szemben, de ez is elég volt a sikeréhez.

A legnagyobb arányú győzelmet az ország egyik legismertebb cigánykörzetét, a hírhedt Széles utcát is magába foglaló körzetben aratta a kormánypárt. Itt a fideszes jelölt a voksok 75 százalékát söpörte be – közölték forrásaink.

Hírdetés

Úgy tűnik, nemcsak országos szinten, hanem helyben is hatásos volt az a hazugságkampány, mellyel az utóbbi időben – akár bírósági ítéletet is semmibe véve – próbálták lejáratni a Fidesz ellenében induló jelöltet.

A kormánypárt attól sem riadt vissza, hogy az egyik képviselőjük nyugdíjas édesanyját használja fel riogatásra.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »