Az évkezdés kiváló alkalmat kínál arra, hogy Pilinszky János gondolatán elmerengve ne azzal foglalkozzunk, hogy a madár hányszor csap a szárnyával, hanem a repülésének ívével. Szurkolhatunk a 4 százalék feletti 2017-es gazdasági növekedésnek, de sokkal fontosabb az, hogy az emberhez méltó feltételek megteremtésének, mint abszolút célnak, hogyan tud megfelelni hosszú távon a gazdaságpolitika a 21. század automatizálódó világában.
A 2008-as válság előtti neoliberális közgazdaságtani értelmezési keret torz kísértéseitől szabadulva és a világgazdaság sajátosságait megismerve, egy Magyarország-méretű ország csak akkor lehet sikeres, ha erőforrásait koncentrálva megvédi kritikus infrastruktúráját, kifejleszti azt a képességét, hogy a létezéshez szükséges alapvető javakat (élelmiszert, energiát, nyersanyagokat) képes legyen maga előállítani. Ezt tekinthetjük a sikeresség első kritériumának.
Természetesen egy kisméretű ország esetében ez sokszor lehetetlen. Például az elmúlt fél évszázad legsikeresebben felzárkózó állama, Szingapúr élelmiszer-fogyasztásának 90 százalékát importálja, mégis kifejlesztett egy olyan képességet, amelynek köszönhetően az Economist Intelligence Unit szerint az élelmiszer-biztonság szempontjából a világ harmadik országának számít. A kritikus infrastruktúrával való gazdálkodás elengedhetetlen a hazai tulajdonú globális értékláncok építésének képessége szempontjából, amelyek a világ élvonalába kerülve, közvetlen hozzáféréssel rendelkeznek a piacokhoz. A későn érkezők közül (Japán, Szingapúr, Dél-Korea) csak azok az országok jutottak a fejlettek táborába, amelyek képesek voltak globális értékláncokat építeni.
Az erős és bátor állam azért is fontos, mert a politikának a lehetőségeihez mérten részt kell vennie az elmúlt négy évtizedben felborult tőke-, bér- és költségvetési adóbevételek egyensúlyának megteremtésében. Célszerű támogatnia minden olyan nemzetközi kezdeményezést (adóparadicsomok felszámolása, globális és méltányosan újraosztott társasági adózás, környezetterhelési adók bevezetése, a szabadalmi jogok észszerű visszaszorítása), amelyek az egyensúly irányába hatnak. Továbbá erejénél fogva magának is képesnek kell lennie arra, hogy a hatalmi-gazdasági szereplőkkel szemben képviselje saját állampolgárait.
E célok eléréséhez a gazdaságnak jó képességekkel rendelkező, tájékozott állampolgárokra van szüksége. De a gondolatmenetet meg is fordíthatjuk: a nemzetállami vagy szélesebb regionális szintű önfenntartás képessége, a világpiacokhoz hozzáférő hazai tulajdonú globális értékláncok, valamint a tőke, a munka és a költségvetési bevételek egyensúlya hozzájárul ahhoz, hogy az állampolgárok képesek legyenek megújulni testi-lelki-szellemi minőségükben.
A gazdaságpolitikának inspiráló, tanulásra és tanításra ösztönző környezetet szükséges kialakítania ahhoz, hogy a felgyorsult technológiai változások korában megőrizhessük a munkához való harmonikus viszonyunkat, emberi méltóságunkat, és képesek legyünk lépést tartani a változásokkal életszínvonalunk megőrzése és fejlesztése érdekében.
Feltétel nélküli alapjövedelem helyett feltételes, tanuláshoz kötött jövedelmi sémák kialakítására van szükség annak érdekében, hogy az aktív korú állampolgárok a munka és a tanulás között választhassanak. Magyarországon egyszer már bevezették a feltétel nélküli alapjövedelmet az 1990-es évek elején, csak nem így hívták. Meg is lett az eredménye másfél millió megszűnő munkahely formájában.
A gazdaság és a gazdagság pénzben mérhető értékén túl városaink és a vidék élhetősége, vagyis tisztasága, szervezettsége és biztonsága még meghatározóbb lesz az életminőség és a tudásvonzás szempontjából. Azok az értékek és az azokból eredeztethető szabályaink, amelyek láthatatlanul átszövik életünket, a kultúrák találkozása kapcsán láthatóvá válnak. Homogén kulturális alapra épülő szabályrendszerünk nem zárja ki a sokszínűséget, csupán stabilitást biztosít a hosszú távú prosperitáshoz.
Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »
