Három nigériai drogbűnözőt fogott el a rendőrség

Kábítószer-kereskedelem bűntette miatt hallgattak ki három nigériai bűnözőt, majd őrizetbe vették őket és kezdeményezték letartóztatásukat – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szombaton a police.hu oldalon.

A honlapon olvasható tájékoztatás szerint a budapesti rendőrök három kábítószerügylet lebonyolításának is szemtanúi voltak, mielőtt elfogtak egy nigériai bűnözőt, aki a VII. kerületben három vásárlónak is drogot adott el december 16-án.

Az ügyletek lebonyolítását követően a fővárosi rendőrök a dílert és vásárlóit elfogták, illetve előállították. A vevők ellen kábítószer birtoklása miatt indult eljárás.

A drogbűnöző VIII. kerületi lakásán a BRFK nyomozói kutatást tartottak, és elfogták a bűnöző két – szintén nigériai – cinkosát is. Ezen felül több mint négy kilogramm kábítószergyanús zöld növényi törmeléket, csaknem 175 gramm fehér port, valamint közel 3 millió 300 ezer forintot és 740 ezer forintnak megfelelő eurót találtak.

Hírdetés

Közölték, hogy a fehér port úgynevezett „nyelős” kapszulákban találták meg a rendőrök, az ilyen csomagolás esetében a drogot a gyomorban szokták átcsempészni.

A rendelkezésre álló adatok szerint a három afrikai bűnöző Budapest bulinegyedében, a Wesselényi utcában és annak környékén terítette a külföldről származó kábítószert, elfogásukat összehangolt rendőri akciók előzték meg.

Egyikük a lakásban megpróbálta lehúzni a vécén a kábítószer egy részét.

Amikor a három nigériai bűnöző átadta a nyomozóknak a náluk lévő iratokat, kiderült, hogy mindhárom okmány ugyanazokat a személyes adatokat tartalmazza; ugyanúgy hívják őket és ugyanakkor születtek – írták.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »