Három nagy nyájat telepítene Budapesten a főtájépítész

Három nagy nyájat telepítene Budapesten a főtájépítész

Három nagyobb kaszálórétet képzel el a fővárosban Bardóczi Sándor, a kaszák munkáját legelő állatok segíthetnék.

A főváros nyugati (Stockholm, Koppenhága, Oslo, London, Párizs, Amszterdam, Bécs) mintára történő, úgynevezett ökológiai átalakítása jegyében újabb lépés jönhet a magasabbra engedett lágyszárúak (méhlegelők) után. Bardóczi Sándor, Budapest főtájépítésze a Qubitnak adott interjújában elmondta: azok után, hogy a Főkert által kaszált területek 4,5 százalékát szándékosan hagyták elburjánzani, a Hajógyári-sziget külső peremén álló galériaerdők védettségi eljárása is elindult, mert kiderült, hogy több szempontból is értékes terület:

  • a szigetcsúcs madárátvonuló hely
  • a K-híd szigeti hídfőjétől északra, a gát belső oldalán kialakult egy klasszikus regenerálódó láprét, a dunamenti csillagvirág (Scilla vindobonensis) 8 ezer tős állományával, amelynek eszmei értéke 40 millió forint, ez az egyetlen ismert termőhely Budapesten.
  • Bardóczi kijelentette azt is, „egy ősgyep mind a szén-dioxid megkötésében, mind a párologtatásban többet tud, mint egy fásítás, (…) egy biodiverz rét folyamatosan hizlalja maga alatt a szén-dioxidot eltároló humuszréteget”. Úgy látja, „az lenne az érdekünk, hogy sok növendék erdőnk és sok rétünk legyen”.

    Hírdetés

    Emellett sürgeti a tetők, valamint a ház- és épületfalak zöldítését, utóbbiakat elsősorban kúszónövényekkel.

    Bejelentette az interjúban továbbá, hogy ahol a biodiverzitás megőrzéséhez kaszálóréteket kell megőrizni, ott az „arányok belövése” mellett szeretnék meghonosítani a legeltetést.

    „A legelőnyomás elsősorban az ökoszisztémát szolgálja, és ne a nyájak vagy gulyák gazdasági haszna legyen a fontos” – hívta fel a figyelmet.

    Három helyszín jöhet szóba:

    • III. kerület, Mocsárosdűlő
    • XI. kerület, Tétényi-fennsík
    • X. kerület, Felsőrákosi-rétek.

    Forrás:infostart.hu
    Tovább a cikkre »