Három medvét gázolt el a vonat

Három medvét gázolt el a vonat

Három medvét ütött el a vonat a Csíkszentmihály községhez tartozó Lóvészen – erről ma (október 20.) reggel értesítették a vadászok Izsák-Székely Lórántot, Csíkszentmihály község polgármesterét.

Érdeklődésünkre elmondta, a lóvésziek a múlt hét folyamán több ízben láttak három medvét a templom körül ólálkodni, panaszt is letettek a hivatalba, jelezve, hogy félnek a medvéktől, féltik a gyerekeik életét.

Hírdetés

A polgármester szerint feltehetően ugyanarról a három medvéről van szó, őket üthette el a vonat.

– A medvék az állam tulajdonát képezik, és sokszor többre becsülik, mint az emberi életet, így a tetemek elszállítását is ők kell megoldják, ennek költségével ne a helyi polgármesteri hivatalt terheljék meg! – nyilatkozta az eset kapcsán Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke. (sajtóközlemény)


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »