Klujber Katrinnal, Márton Grétával és Simon Petrával szerződést hosszabbított a női kézilabda NB I-ben és Bajnokok Ligájában szereplő Ferencváros.
„Nagyon örülök, hogy bejelenthetjük ennek a három játékosnak a szerződéshosszabbítását, mert mindhárman a csapat meghatározó tagjai” – idézte a klub honlapja a szakosztály sportigazgatóját, Paál Lászlót. „Eltökélt célunk, hogy a legjobb magyar játékosok a Ferencvárosban játsszanak, a következő évi keretünkben is lesz nyolc hazai kézilabdázó, köztük saját nevelésű játékosok is, vagyis az irányvonal nem változik” – hangsúlyozta a szakvezető.
Klujber Katrin a közelmúltban lőtte meg az 1500. gólját a zöld-fehérek színeiben, a nemzetközi mérkőzések tekintetében pedig Szucsánszki Zita mögött már második az örökranglistán.
Hét éve igazolt a Népligetbe, azóta két bajnoki és négy Magyar Kupa-arannyal, illetve egy Bajnokok Ligája-ezüstéremmel gazdagodott, a Magyar Kézilabda Szövetség 2022-ben és 2024-ben is őt választotta az év női kézilabdázójának, miközben a 2023/2024-es bajnoki idény, valamint a 2024-es Európa-bajnokság gólkirálya is ő lett.
Márton Gréta az FTC-ben fogott először kézilabdát, ebben a klubban vált élvonalbeli, majd válogatott kézilabdázóvá. 2015-ben mutatkozott be az NB I-ben, azóta kétszeres magyar bajnoknak, négyszeres Magyar Kupa-győztesnek, Bajnokok Ligája-ezüstérmesnek vallhatja magát.
Simon Petra az utánpótlásból felkerülve 2022-ben, a Győr elleni győztes Magyar Kupa-döntőben robbant be a felnőttmezőnybe, egy évet kölcsönben az MTK-nál töltött, 2023 nyarától pedig az élvonalbeli keret tagja. A 2023/2024-es idényben részese volt a történelmi duplázásnak, ahogyan 2025-ben a Ferencváros zsinórban negyedik Magyar Kupa-sikerének is, miközben a válogatottal bronzérmes lett a 2024-es Európa-bajnokságon. Megválasztották a torna legjobb fiatal játékosának, illetve ugyanezt az elismerést a Nemzetközi – és az Európai Kézilabda Szövetségtől is megkapta. A jelenlegi idényben a bajnokságban az FTC legjobb gólszerzője, míg a BL-ben holtversenyben a harmadik.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


