A Háromszéki Ágyúsok zsúfolt, egyben izgalmas napok elé néznek, ugyanis három hazai mérkőzésük lesz az Erste Ligában. Kertész Zoltán csapata ma a Dunaújvárosi Acélbikák, pénteken az Újpesti TE és vasárnap a DVTK Jegesmedvék ellen játszik a kézdivásárhelyi Deme László Műjégpályán. Mindhárom találkozó 18.30-kor kezdődik. A belépő felnőtteknek 30 lejbe, 14 év alattiaknak 15 lejbe kerül. Jegyek a helyszínen vásárolhatók.
A háromszéki együttes remekül indította az Erste Liga-idényt, ugyanis múlt pénteken két ponttal távozott a Cenk alatti városból, miután kétgólos hátrányból felállva, remek utolsó harmadnak köszönhetően hosszabbításra mentette az előző szezonban ezüstérmes Brassói Corona elleni összecsapást, amelyet végül 4–3-ra megnyert. A folytatásban újabb érdekfeszítő mérkőzések várnak az újoncra, amely ezúttal a Deme László Műjégpályán szerezhet pontokat. Az előző kiírás alapszakaszát a Dunaújvárosi Acélbikák a kilencedik, az Újpesti TE a harmadik és a DVTK Jegesmedvék az ötödik helyen zárták. Ezt követően a lila-fehér mezesek a negyeddöntőben, a miskolci alakulat pedig az elődöntőben búcsúzott.
„Az elmúlt öt évben azért dolgoztunk, hogy bebiztonyítsuk, helyünk van az Erste Ligában. Az első meccsünk várakozáson felül alakult, azt gondolom, mindenkit megleptünk, viszont arra törekedtünk, hogy maradjunk két lábbal a földön, nem ragadtak magukkal az érzelmek, miután legyőztük a nagyszerű játékoskerettel rendelkező brassói alakulatot. Izgatottan várjuk, hogy a napokban hazai környezetben is bemutatkozhassunk, három kiváló ellenféllel játszunk saját közönségünk előtt. Ezeken a találkozókon igyekszünk folytatni mindazt, amit elkezdtünk, továbbra is megküzdünk minden korongért, és bízunk benne, hogy a szurkolóink segítségével sikerül borsot törnünk a riválisok orra alá” – nyilatkozta Miklós Ervin, a Háromszéki Ágyúsok elnöke.
„Nagyon várjuk már ezt a három hazai mérkőzést, hiszen történelmi pillanat lesz számunkra, hogy az Erste Ligában saját közönségünk előtt is bemutatkozhatunk. Nehéz összecsapásokra számítok, mivel minden csapatnak megvannak az erősségei. Szeretnénk jó teljesítményt nyújtani és minél több pontot itthon tartani. Reméljük, hogy sok szurkoló kilátogat a meccsekre, mert a biztatásuk sokat jelent számunkra” – fogalmazott Róth Zoltán, a Háromszéki Ágyúsok játékosa, aki a narancs-kék mezesek sporttörténelmi első gólját szerezte a közös magyar–román bajnokságban. (miska)
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »


