Három éve állt le a MALÉV- Az MSZP ásta meg a sírját

Három éve állt le a MALÉV- Az MSZP ásta meg a sírját

Nemzet légitársaság nélkül- 2004-ben kezdődött el a Malév tönkretétele.

A Malév felszámolásához vezető folyamat már 2004-ben megkezdődött. Ezt követően ugyanis a cég működése csak folyamatos állami finanszírozással volt biztosítható, amelyet azonban a korábbi kormányzatok nem hagyattak jóvá az Európai Bizottsággal!
A légitársaságnak ekkortól nem voltak olyan eszközei és nem volt akkora kapacitása, hogy ezeket egy szerkezetátalakítás esetén a bizottság által megkövetelt mértékben csökkenteni lehetett volna, ezzel párhuzamosan helyreállítva a cég életképességét is.

A szocialista kormányok alatt kényszerpályára álított Malév sorsát az Európai Bizottság elmarasztaló határozata pecsételte meg, amely a vizsgált időszakban nyújtott finanszírozás négy hónapon belüli visszafizetését rendelte el, és egyértelmű akadályát jelentette a cég további támogatásának.
A pénz valamerre elszivárgott, ezzel az állam az utolsó eszközét is elvesztette, amelyet a folyamatos működés fenntartása érdekében eredménnyel használhatott volna.

2012. február 3-án leállt a Malév.
Fotó: Reuters

Hírdetés

A Malév leállásához vezető okok ismeretében kétségtelen, hogy egy új légitársaságot kizárólag egy piacképes, a regionális és nemzeti igényeket is kielégítő, pénzügyi szempontból fenntartható üzleti modell mentén érdemes létrehozni.

Az Európai Unió kívánalmai szerint nem lehet jogfolytonosság a Malév Zrt. és egy esetleges új társaság között, a két cég gazdasági tevékenysége sem lehet folytatólagos. Az állam az új vállalatban nem törekedhet meghatározó tulajdonosi szerepre, és az európai uniós szabályok szerint nem adhat semmilyen közvetlen vagy közvetett, versenyt torzító támogatást sem. Így egy tőkeerős, a nemzeti érdekekkel összeegyeztethető, átgondolt stratégiával rendelkező szakmai befektető bevonása mindenképpen elengedhetetlen egy új légitársaság létrehozásához és működtetéséhez.

A Malév 2012. február 3-án reggel 6 órakor jelentette be, hogy 66 év működés után nem szállnak fel többet a cég repülőgépei.
A flotta gerincét alkotó 18 Boeing 737 Next Generation gépből 14-et még aznap este az írországi Shannonba repültek a tulajdonos International Lease Finance Corporation székhelyére, majd a világ legnagyobb repülőgépbontójába, az arizonai Phoenix Goodyear repülőtérre, olvasható itt.

A Malév felszámolása 2014 december végével sem ért véget, legutóbb június végéig hosszabbította meg a bíróság a felszámolás határidejét(itt).

magyartudat.com


Forrás:magyartudat.com
Tovább a cikkre »