Három év börtönt kapott egy fehérorosz blogger a közrend megsértése címén

Három év börtönbüntetésre ítélték Fehéroroszországban Uladzimir Nyeronszki bloggert "a közrend súlyos megsértésére irányuló cselekmények szervezése és előkészítése" miatt – közölte kedden a Vjaszna fehérorosz jogvédő szervezet.

A bloggert azzal vádolták, hogy az Élhető Szluck nevű YouTube-csatornáján közzétett videofelvételén a közrend megsértésére szólított fel több fehérorosz városban. A Minszk megyei bíróság ítélete szerint mindezt Szjarhej Cihanouszki bloggerrel és Mikola Sztatkevics ismert ellenzéki aktivistával szövetkezve tette. Nyeronszkit abban is bűnösnek találták, hogy nyilvánosan megsértette Andrej Jancsevszkit, a szlucki járási hivatal vezetőjét.

A per során Nyeronszki elismerte, hogy sértegette Jancsevszkit, de elutasította a közrend megsértéséről szóló vádat. Az ítélet nem jogerős.

Hírdetés

Szjarhej Cihanouszki indult volna a tavaly augusztusi elnökválasztáson, de miután bebörtönözték, a felesége, Szvjatlana Cinahouszkaja vette át a helyét, és az ellenzék szerint győzött is, de – az ellenzék állítása szerint – csalással az 1994 óta hivatalban lévő elnököt, Aljakszandr Lukasenkát hozták ki győztesnek a szavazatok nyolcvan százalékával. Cihanouszkit tömeges rendbontások szervezésével vádolják az elnökválasztási kampány idején.

Mikola Sztatkevics korábban ugyancsak több évet töltött börtönben, miután Lukasenka kihívójaként indult a 2010-es választáson.

Nyeronszkit tavaly májusban vették őrizetbe nem engedélyezett tömegrendezvény szervezése miatt, június közepén pedig egy minszki börtönbe szállították. Cihanouszki más szövetségeseivel együtt a közrend megsértésével vádolták meg. A fehérorosz jogvédők politikai fogolynak és a Cihanouszki elleni eljárás egyik áldozatának tartják.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »