Három diploma, öt beszélt nyelv és nyolc művészeti ág képviselőjeként is azon aggódik, autistaként miként él majd meg egyedül – VIDEÓ

Három diploma, öt beszélt nyelv és nyolc művészeti ág képviselőjeként is azon aggódik, autistaként miként él majd meg egyedül – VIDEÓ

Csépke Nadin Bernadett lassan három diplomával rendelkező, több nyelvet beszélő huszonéves lány, aki mindezek ellenére is csak reménykedik abban, hogy ezzel a tudással megél majd a világban, hiszen autizmus spektrumzavarral éli mindennapjait.

A vele készült beszélgetés során azonban elmondta, felszabadulás volt számára, hogy kimondatott: autizmus spektrumzavarral él. Elmondása szerint ez adja az esszenciáját és egy percig sem bánja, hogy így látja a világot.

Hírdetés

Az egyébként animációs filmrendező pár perces animációs filmjében saját életének azon időszakát mutatja be, amikor megszületett benne a felismerés, hogy miért is lehet más, kívülálló minden társaságban kicsi korától.

A rendkívül érzékletes szemléltetés során mi, akik nem rendelkezünk ilyen diagnózissal, ízelítőt kaphatunk abból, milyen kihívásokkal jár egy, a többségnek hétköznapi művelet, hogy miként láthatja a világ dolgait egy más módon érzékeny ember, és mit okozhat benne a kirekesztettség és mindezek ellenére hogyan képes arra, amire sokan nem:


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »