Mi nem így képzeltük el a rendet
– hangzott el többször is péntek reggel fél nyolckor a Móricz Zsigmond körtéren, ahol három XI. kerületi gimnázium, a József Attila gimnázium, a Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium, illetve a Nemes Nagy Ágnes művészeti szakgimnázium pedagógusai és diákjai tartottak flashmobot.
A 444.hu tudósítása szerint
szeretnék felhívni a figyelmet a közoktatás tarthatatlan helyzetére, illetve ezzel szerettek volna „csatlakozni a pedagógus megmozdulások sorába.
Az eseményt szervezők úgy fogalmaztak, hogy „a három intézmény diáksága körében nem kell propagálni az eseményt, nem kell »nyomást gyakorolni« a tanulókra, egyszerűen csak tudomásukra hozni, hogy lesz ez a flashmob és rájuk bízni, hogy eldöntsék, akarják-e jelenlétükkel támogatni tanáraikat”.
A péntek reggeli megmozdulásra, ahogy azt a szervezők kérték, a résztvevők fekete ruhában és fekete ernyőkkel érkeztek. Az akciót reggel fél nyolckor kezdték, de negyedóra múlva be is fejezték, hogy mindenki be tudjon érni az első órára.
A 15 perces eseményt a noÁr Facebookon élőzte.
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »