Harmincezer szavazaton múlhat az ország sorsa Magyar Péter szerint

Harmincezer szavazaton múlhat az ország sorsa Magyar Péter szerint

Reggel 7-kor kezdett Ráckevén. „Ez a hét arról fog szólni, hogyan tudunk mozgósítani” – tette hozzá a Tisza Párt elnök-listavezetője.

„Nagyon jól állunk, idézhetnénk egy klasszikust: talán még sosem néztünk ki ilyen jól, de nem közvélemény-kutatást kell nyernünk, hanem választást” – ezzel kezdte a kampány utolsó hetét reggel 7-kor Ráckevén Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, választási listavezetője.

Szerinte az is lehet, hogy 30 körzetben 1000-1000 szavazaton múlik a választás, tehát az ország akár 30 ezer szavazaton is múlhat, és az sem mindegy, hogy kétharmados felhatalmazást kap majd a Tisza-kormány vagy csak 1-2 szavazatos mandátumtöbbsége lesz, ezért is arra kért mindenkit, hogy beszéljen mindenki mindenkivel, nem maradhat most otthon senki sem, minden szavazat számítani fog.

Magyar Péter a ráckevei HÉV-megállónál tartott beszédében szóvá tette a HÉV-vonalak többször elmaradt felújítását.

Hírdetés

„Lázár János, hazánk valaha volt legrosszabb, legpökhendibb, legkivagyibb közlekedési minisztere beült Baross Gábor egykori vasminiszter székébe, és minden közlekedésfejlesztési projektet leállított, köztük az összes HÉV-fejlesztési projektet. Azt mondta, hogy a legfontosabb most, hogy Debrecenben csináljanak 110 milliárd forintért egy új közlekedési múzeumot” – részletezte.

A Tisza Párt elnöke szerint az Orbán-kormány nem a magyar emberek érdekeit képviseli, és a Fidesz koalíciót készít elő a Mi Hazánkkal.

„Végleg elesnénk minden EU-s forrástól, a gazdák is elesnének a pénztől, a szabad munkaerő-áramlástól, egészen elképesztő, hová jutott ez a hatalom, és hogy milyen irányba akarja vinni a hazánkat. Ez a hét arról fog szólni, hogyan tudunk mozgósítani. Ez egy sorsdöntő népszavazás lesz, két világ között választunk tulajdonképpen, talán soha nem volt ennyire egyszerű a választás, és talán a ’90-es, nem teljesen jól sikerült rendszerváltás óta nem volt ennyire fontos szavazás. Én azt tudom mondani a Fidesz-szavazóknak és a bizonytalanoknak még, hogy aki szeretne Európában maradni – márpedig a magyarok 90 százaléka az unió minden hibája mellett is az unióban szeretne maradni – az csak a Tiszára tud szavazni, nincs harmadik út, aki nem a Tiszára szavaz listán és egyéniben is, az Orbán Viktor hatalomban tartására szavaz” – részletezte.

Az ország jelentős része már döntött, és le akarja zárni ezt a 16 évet, zárta gondolatait Magyar Péter Ráckevén.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »