Harmincadik közgyűlését tartotta a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség

Harmincadik közgyűlését tartotta a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség

A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) immáron harminc éve végzi kitűzött feladatait töretlen lelkesedéssel és odaadással. Hogy az elmúlt harminc évben megtett útját bemutassa, a KMPSZ november 27-én megtartotta jubileumi, harmincadik közgyűlését a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola átriumában. Az eseményen sor került a tisztségviselők megújítására is.

„Vezesd őket, utat ne tévessz, s magadhoz mindig hű maradj, mert élen állsz, és messze látszol, sose feledd: példa vagy!” – köszöntötte a megjelent pedagógusokat, vendégeket Nagy László soraival Szilágyi Lajos.

A jubileumi közgyűlés alkalmából kicsiny hazánk, Kárpátalja minden típusú oktatási-nevelési intézménye – kezdve az óvodáktól, elemi iskolákon, általános és középiskolákon, gimnáziumokon és líceumokon át egészen a szakképző és művészeti oktatást nyújtó intézményekig – képviseltette magát.

Az állami himnusz meghallgatását és nemzeti imádságunk eléneklését követően a javasolt napirendi pontok elfogadása után Gabóda Béla, a KMPSZ Ellenőrző Bizottságának elnöke határozatképessé nyilvánította a közgyűlést, így az első napirendi pont értelmében dr. Orosz Ildikó, a KMPSZ elnöke megtartotta beszámolóját.

Az elnök asszony részletesen beszámolt a szervezet eddigi, harmincéves múltjáról, a szövetség alapításának körülményeiről, az elmúlt évtizedek során megélt sikerekről, nehézségekről és tapasztalatokról, melyek formálták és „felnevelték” a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetséget.

„Egy pedagógus mindig ad magából, és amit adunk magunkból, az a kultúránk. A kultúránkat pedig meg kell őriznünk!” – hangsúlyozta beszédében az elnök asszony.

Az elmúlt harminc év tapasztalatait figyelembe véve és az országban megváltozott oktatásügyi feltételekhez igazodva a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség oly módon szerveződött át, hogy a Kárpátalja-szerte elérhető minden régióból képviselve legyen valaki a szövetség elnökségében azzal a céllal, hogy a jövőben a lehető legoperatívabb munkát tudják ezáltal végezni.

Hírdetés

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy mostantól minden olyan kárpátaljai intézmény, ahol valamilyen szinten magyar nyelvű oktatás is folyik, része a Pedagógusszövetségnek, értve ezalatt a zene- és művészeti iskolákat, óvodákat, gimnáziumokat és líceumokat egyaránt.

„Ezen változtatások, újítások mellett a mi feladatunk, azaz a pedagógusok feladata az, hogy a magyar tannyelvű oktatást megpróbáljuk kiterjeszteni, továbbá, hogy visszanyerjük a magyar nyelv és kultúra számára azokat a területeket, ahonnan az elmúlt évtizedekben kiszorítottak minket” – emelte ki ünnepi beszámolójában dr. Orosz Ildikó.

A közgyűlés során részletes beszámolót hallhattunk a KMPSZ módszertani központjának 2021. évi munkájáról, melyet Fodor Éva, a módszertani központ vezetője és a KMPSZ irodavezetője tolmácsolt a megjelent pedagógusoknak.

Ezt követően Gabóda Béla megtartotta az Ellenőrző Bizottság éves beszámolóját, majd Kovács András, a Nagyberegi Református Líceum igazgatója, a Tankönyv- és Taneszköz Tanács elnöke is beszámolt éves munkájukról.

A KMPSZ eddigi tevékenységét nyílt szavazás formájában értékelték, amely szavazás eredményeként a szervezet tevékenységét egyöntetűen, egyetlen ellenvélemény nélkül megfelelőnek minősítették.

A jubileumi közgyűlés során a KMPSZ jövőbeli megyei elnökének személyéről is szavazással döntöttek, ám ez zárt szavazás formájában történt. Nyílt jelölés formájában dr. Orosz Ildikót jelölték továbbra is az elnöki pozíció betöltésére, melyet a szavazás egyöntetűen megerősített, így a KMPSZ elnöke a szervezet életének következő ciklusában is dr. Orosz Ildikó.

A szervezet elnökének megválasztása mellett a körzeti és regionális tisztségviselőket is megszavazták, valamint megerősítették.  Ennek értelmében a máramarosi régió elnöke Benedek Imre, az ungi régió elnöke Bak Éva, a munkácsi régió elnöke Sin István, az ugocsai régió elnöke Székely Gusztáv, a beregi régió elnöke pedig Szilágyi Lajos.

A közgyűlés utolsó napirendi pontjaként tornaeszközöket adtak át a kárpátaljai magyar tanintézmények részére, mely tornaeszközöket a magyar állam és Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkárának felajánlásával sikerült beszerezni.

karpta.in.ua

The post Harmincadik közgyűlését tartotta a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség appeared first on Külhoni Magyarok.


Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »