Harminc éve küszködik a jogosítványáért egy brit nő

Harminc éve küszködik a jogosítványáért egy brit nő

A 47 éves Isabelle Stedman 17 éves korában kezdett el vezetni tanulni, de azonnal rettegés fogja el, valahányszor beül a vezetőülésbe.

30 év és majdnem 1000 lecke után sem ment át a gyakorlati vizsgán, és többször is elájult már a volán mögött

– írta meg Bedfordshirelive-re hivatkozva az Origo.

Általában izzadni és remegni kezd, néha annyira elönti a félelem, hogy sírva fakad, és kénytelen abbahagyni a vezetést – vagy ami még rosszabb, elveszíti az eszméletét. 

Bénító fóbiája annak ellenére jelentkezik, hogy soha nem volt még autóbalesete, és akkor éri el a tetőpontját, amikor találkozik a legnagyobb nemezisével: a körforgalommal.

A kétségbeesett Isabelle már hét oktatónál tanult, és még egy intenzív vezetéstechnikai tanfolyamot és hipnotizőröket is kipróbált, hogy felkészüljön a vizsgára, de semmi sem használt.

Nem értem, néha mintha annyira szorongani kezdenék, hogy az agyam kikapcsol, és néhány másodpercre elveszítem az eszméletemet.

Hírdetés

A körforgalom a legrosszabb.

Becslései szerint több mint 10 000 fontot (vagyis átszámítva több mint 4 millió forintot) költött eddig vezetési órákra.

Van, amikor felébredek, és az út szélén állunk, mert az oktatónak meg kellett fognia a kormányt, mert elájultam. Én meg sírva fakadok, és haza kell menjek.

Saját gyerekei, a 22 éves Dominic és a 17 éves Stella most már gond nélkül vesznek leckéket, és az egyedülálló anya attól tart, hogy soha nem sikerül megszereznie a jogosítványát.

Úgy érzi, hogy az élet és az anyaság számos részéből kimaradt.

Például, hogy meglátogassa a barátait, szeretteit a kórházban, vagy kirándulni vigye a családját.

Beszélt már orvosokkal, sőt még hipnotizőrrel is, de nem tudták megmagyarázni mi okozza a fóbiáját.


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »