Hárman meghaltak, két tucatnyian megsérültek az M3-ason egy buszbalesetben

Hárman meghaltak, két tucatnyian megsérültek az M3-ason egy buszbalesetben

Az elsődleges adatok szerint hárman haltak meg abban a buszbalesetben, amely szombaton éjfél előtt történt az M3-as autópályán, a Miskolc felé vezető oldalon, a 133-as kilométerszelvénynél. A már felborult járműnek több autó is nekirohant – mondta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek.

Janasóczki Attila közölte: a halálos baleset Mezőkeresztes és Mezőkövesd között történt az autópályán, az utat teljes szélességében lezárták.

Hozzátette: egy utasokat szállító busz ezidáig tisztázatlan körülmények között felborult. A baleset következtében három ember meghalt, többen pedig megsérültek.

Az MTI információi szerint a bécsi adventi vásáron jártak az utasok a busszal.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szóvivője az MTI-vel közölte: az OMSZ 14 mentőkocsival érkezett a helyszínre, ahol összesen 31 sérültet találtak. "Sajnos közülük egy 13 év körüli fiú, egy 20 év körüli nő, és egy 50 év körüli férfi életét nem lehetett megmenteni, hatan súlyosabb, huszonketten könnyebb sérüléseket szereztek." A sérülteket helyszíni ellátás után a miskolci, az egri, és a debreceni kórházakba szállították.

Hírdetés

A helyszínelést követően a tűzoltók elkezdik a roncsok eltávolítását az útról.

Egyelőre azonban zajlik a helyszínelés a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint. Azokat, akik könnyebben sérültek meg, a Miskolci Rendőrkapitányságra szállítják, ahol ellátást kapnak és pszichológus is segíti őket a történtek feldolgozásában. Továbbra is teljes útzár van érvényben mindkét irányban. Mezőkeresztesnél terelik le, illetve vissza az autópályára az autósokat. Az MTI helyszínen lévő tudósítója szerint sok autó torlódik.

A buszon 81-en utaztak, az összes sérült közülük került ki.

A rendőrség adatai szerint 21 a könnyű sérülést szenvedők száma, négy a súlyos sértülést szenvedőké és hárman a helyszínen hunytak el.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »