Harmadszor szervezett önkéntestalálkozót a Győri Egyházmegyei Karitász

Harmadszor szervezett önkéntestalálkozót a Győri Egyházmegyei Karitász

Advent második vasárnapján, december 4-én a Győri Egyházmegyei Karitász mintegy hatvan önkéntese együtt adott hálát az elmúlt év szeretetszolgálatáért a győri Káptalandombon. A rendezvény a Katolikus Karitász Egymillió csillag a szegényekért elnevezésű szolidaritási akciójának országos megnyitójához kapcsolódott.

A találkozó kezdéseként Veres András győri megyéspüspök mutatott be szentmisét a Nagyboldogasszony-székesegyházban. A püspök szentbeszédében az aznapi evangélium kifejtése mellett a hosszú távú krisztusi elköteleződés fontosságára világított rá, megköszönve az önkéntesek egész éves szolgálatát.

A szentmise után a jelenlevők ünnepi ebéden vehettek részt a győri Brenner János Hittudományi Főiskolán, majd ugyanitt moderált fórumbeszélgetésre került sor a részt vevő önkéntescsoportok között. Szóba kerültek az idén februárban kitört ukrajnai háború okozta többletterhek, az irgalmas és következetes adományozás kérdései, az egymással való szorosabb kapcsolattartás lehetőségei, valamint a karitászközösség jövőbeli tervei. A fórum végeztével Lőrincz Attila győri karitászigazgató személyre szóló oklevéllel köszönte meg az önkéntesek egész éves önzetlen munkáját.

Ezt követően az önkéntesek részt vettek a Katolikus Karitász Egymillió csillag a szegényekért elnevezésű akciójának országos megnyitóján, amelyen jelen volt Herczegh Anita, a Katolikus Karitász jószolgálati nagykövete, Veres András győri megyéspüspök és Écsy Gábor országos karitászigazgató.

Hírdetés

Az önkéntesek a köszöntők elhangzása után ünnepélyesen megújították karitászfogadalmukat, s a kezdődő eső ellenére 17 óra táján fellobbantak a szolidaritás első mécsesei.

A Magyar Kurír tudósítása az országos akció megnyitásáról ITT olvasható.

Forrás: Győri Egyházmegyei Karitász

Fotó: Ács Tamás

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »