Harmadik alkalommal őrzik magyar Gripenek a balti légteret

Harmadik alkalommal őrzik magyar Gripenek a balti légteret

Augusztustól ismét, immár harmadik alkalommal a Magyar Honvédség Gripenjei őrzik majd a balti légteret – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) pénteken az MTI-vel.

Közleményük szerint Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a litvániai Siauliai légibázison tartott ünnepségen azt hangsúlyozta: a baltikumi légtérrendészeti feladatban való aktív részvétel hatalmas felelősség és megtiszteltetés is egyben, ami egyértelműen bizonyítja a Magyar Honvédség állományának magas szintű felkészültségét.

„Vezető nemzetként egy olyan feladat jelképes kulcsait vesszük most át, amely kiemelt szerepet tölt be mind a balti államok polgárainak életében, biztonságában, mind a NATO történetében. Az orosz–ukrán háború miatt ráadásul a balti légtér Európa egyik legérzékenyebb légterévé vált, ahol most a NATO alárendeltségében, a magyar zászló alatt, a Magyar Honvédség egyenruhájában Magyarországot, a magyar nemzetet képviselik katonáink” – idézte a közlemény a miniszter szavait.

Hangsúlyozta továbbá, hogy a magyar kormány az Európát sújtó háború idején is elkötelezetten gondoskodik fegyveres erejének fejlesztéséről, hogy önmaga védelmén túl, a NATO tagjaként a szövetség alapokmányában rögzített kollektív védelemhez hozzájárulhasson.

Hírdetés

A haderőfejlesztési program révén Magyarország már jövőre eléri a korábban 2024-re tervezett és a NATO által is elvárt honvédelmi kiadási szintet, s ez – mint kiemelte – a következő években is fenntartható.

A NATO-tagállamok 2004 óta működő, közös állandó missziójának kettős célja, hogy egyrészt növelje a térség országai – Észtország, Lettország és Litvánia – állampolgárainak biztonságérzetét, másrészt, hogy fejlessze a szövetséges és partner erők együttműködési képességeit.

A Magyar Honvédség 4 Gripen harci repülőgépe egy mintegy 50 magyar katonából álló kontingenssel, vezető nemzetként augusztus elsejétől november 30-ig Németország és Olaszország légierejével közösen teljesít szolgálatot a Litvániában található bázison – olvasható a HM közleményében.

(MTI/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »