Hardy Mihály nem bírta ki, csúnyán belerondított az adventbe

Hardy Mihály nem bírta ki, csúnyán belerondított az adventbe

Elvtársak, miért kell ez?

 

Advent van, a karácsony szent ünnepére való lelki felkészülés ideje. Ilyenkor mindenki egy kicsit elcsendesedik, félreteszi az esetleges indulatait, problémáit. Ebbe az elmélyülésbe rondított bele otrombán Hardy Mihály, a Klubrádió főszerkesztő-helyettese: 

„Ami még ennél is sokkal riasztóbb, az a magyar kormánytagokra így karácsony előtt pánikszerűen rátörő álszent áhítat, ami mindent átitat. Mert a vallásosság, a hit magánügy, mondhatni, szent belső meggyőződés. Csak a pojácák és a vallási fanatikusok csinálnak belőle közügyet. Márpedig a ghánai hajnali mise fotódokumentálása a Facebookon, akárcsak Novák Katalin köztársasági elnök reggeli ájtatoskodása a Mátyás-templomban azonnal közüggyé válik, amint nyilvánosságra hozzák. Amúgy több mint kétszáz évvel a francia forradalom után, amelynek egyik vívmánya éppen az állam és az egyház szétválasztása volt. Semmi közünk hozzá, hacsak nem tolják a képünkbe, úton-útfélen.”

Hardy tipikusan a langymeleg kádári szoci világ megtestesítője, az idősebb olvasók emlékezhetnek rá, amint szőrös sapkában, hóesésben tudósítja a híradót Moszkvából. Nos, a gondolatai, szavai és természetesen a szíve és az értékrendje is abban a korban ragadt. Elfelejtettetek neki szólni: Misi, most már más világ van.

Hírdetés

Naivan azt gondoltuk, hogy közelednek az ünnepek, elkezdődött az adventi időszak, talán a baloldali, liberális ellenfeleink tartózkodni fognak a vallást, a vallásosságot kifigurázó, dehonesztáló kirohanásoktól. 

De tévedtünk. Nem bírták ki, belerondítottak az adventbe is. Szégyen!

Borítókép: Hardy Mihály (Forrás:Képernyőfotó)

Csépányi Balázs – www.magyarnemzet.hu

 


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »