Hardy Mihály kondenzcsíkja

Hardy Mihály kondenzcsíkja

Hogy is van ez?

Hardy Mihály, a balos pozíciókból kiérdemesült, „voltam én már minden, kérem szépen” tipikus kádere odanyilatkozott klubrádiós jegyzetében, hogy „Magyarország államformája a suttyó tahóság”.

Hardy a Kádár-rendszer csecsein szívta magába az akkori „hibátlan demokráciát”, így nem csoda, hogy a rettenetes „orbáni diktatúrában” nem találja a helyét. 

Azért ahhoz kell némi pofátlanság, hogy Magyarország jelenlegi államformáját suttyó tahóságnak nevezze, de azt elismerem, hogy egy ilyen minősítésű, de általa is lakott országban valóban rengeteg a suttyó tahó, akik hála Istennek csak velünk élő apró rendszerhibák. 

Fájó lehet kondenzcsíkos emberünknek, hogy az 1989-es rendszerváltozás az akkor 32 éves ifjúnak aki 1975–1980 között moszkvai, újságíró szakos hallgató is volt –, hogy a jobboldali, suttyó, tahó diktatúrák, kivéve a szocialista horngyulai, medgyessypéteri és gyurcsányferenci nagybetűs DEMOKRÁCIÁKAT, nem az ő szájíze szerint működtetik. 

Hírdetés

Mindenesetre a jelenlegi „orbáni diktatúrában” szabadon suttyózó és tahózó elvtársnak elolvasnám a hajdani, rendszerváltás előtti Népszabadságban megfogalmazott „suttyó tahóság” minősítését a Kádár-rendszerről is. Ja, hogy ilyen nem fellelhető? Az akkori „demokráciában” nem lehetett így beszélni, a mostani „diktatúrában” meg a haja szála sem görbül? Hogy is van ez?

Hardy, a balos holdudvar hozzá hasonlóan levitézlett prominenseivel együtt, most épp az orvosi kamarai tagsággal kapcsolatban érezte szükségét a megszólalásnak, de bármi másban is tehette volna, hiszen a „suttyó tahók” államformájában az eltartott ujjú ellenzéki fanyalgóknak szabad a vásár, azt mondhatnak, amit akarnak és ahogy a csövön kifér.

Hardy jobban tenné, ha repülőteres múltjának nosztalgiájából eredő szennyező kondenzcsíkjaival képletesen nem az égre írogatná lóellenzős, ellenben faragatlan agyszüleményeit, hacsak nem az a titkolt szándéka, hogy Orbán Viktort életének messze a nyugdíjas kort meghaladó időszakában is még Magyarország miniszterelnökeként tisztelhesse.

Borítókép: Hardy Mihály, a Budapest Airport kommunikációs igazgatója a Liszt Ferenc repülõtér 2A termináljának tetején ismét megnyílt kilátóteraszon 2013. augusztus 8-án (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Bognár Zsolt – www.magyarnemzet.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »