Harcot indít a teljes kontrollért Soros

Harcot indít Soros György azért, hogy a hozzá kapcsolódó szervezetek ellenőrizhessék az álhíreket az interneten. Már több országban is tett lépéseket a milliárdos ennek érdekében. Szakértők szerint gyakorlatilag arról szól a csata, hogy ki legyen az, aki egy hírről eldönti, hogy igaz vagy hamis. Ez szeretne lenni Soros György. Így kontrollálni tudná például a bevándorlással kapcsolatos híreket is.

Százezer eurós támogatás a hamis hírek felderítésére – ezzel a címmel közölt cikket az osztrák közszolgálati média internetes oldala. Az ORF információi szerint egy német kutatóintézet a Soros György-féle Nyílt Társadalom Alapítványtól arra kap támogatást, hogy a Facebookon és más közösségi oldalakon az általuk álhírnek titulált információkat megjelölje a felhasználók számára.

Az intézet ügyvezetője a portálnak azt mondta: a csapatot a Hoaxmap társalapítója is erősíti majd, vagyis azé az oldalé, amely a migránsok bűncselekményeivel kapcsolatos szerintük álhíreket válogatja ki. Az intézet ügyvezetője a portálnak arról is beszélt: munkájukért nem kapnak pénzt a Facebooktól, vagyis bevételük Soros Györgytől és a Nyílt Társadalom Alapítványoktól érkezik.

Már az utánpótlást is nevelik 

Soros György alapítványokon keresztül véghezvitt machinációit nemrég egy német publicista is összefoglalta. Andreas von Rétyi A multimilliárdos globális hálózata és az általunk ismert világ vége című dokumentumkötete azt taglalja, hogy a spekuláns úgynevezett bontókalapácsként használja az alapítványait: azokon keresztül avatkozik bele a különböző nemzetek belpolitikájába és tesz kísérletet a legitim kormányok megdöntésére.

Hírdetés

A könyvet Magyarországon kiadó Pestisrácok.hu főszerkesztője az M1 műsorában arról beszélt: a milliárdos szervezetei már az utánpótlás képzésén is dolgoznak annak érdekében, hogy a Soros György által elképzelt ideológiát az egész világon érvényesíthessék. A portál főszerkesztő-helyettese hozzátette: a milliárdos célja, hogy meggyengítse Európát, erre pedig a legnagyobb lehetőséget a migrációban látja.

Mindenhol feltűnik 

Soros destabilizációs kísérleteiről a térség több vezető politikusa is beszámolt már. Legutóbb Victor Ponta volt román miniszterelnök fogalmazta meg, hogy szerinte a Soros által támogatott romániai, kelet-európai alapítványok és bizonyos személyek nemzetellenesek, illetve károsak.

Csehországban tavaly júliusban Milos Zeman kormányfő is beszélt arról, hogy Soros György a múltban is és most is olyan folyamatokat sürget Európában, amelyek az érintett országoknak több kárt okoznak, mint amennyi hasznot hoznak.

Robert Fico szlovák kormányfő pedig többször is kijelentette, hogy a választások során nem az ellenzékkel, hanem a külföldről, többek között Soros által pénzelt médiumokkal és civil szervezetekkel kellett megküzdenie.

A milliárdos neve legutóbb a szerbiai tüntetések kapcsán merült fel: az országban ugyanis vasárnap óta több ezer diák tiltakozik az elnökválasztást megnyerő Aleksandar Vucic ellen. Bár az egyetemisták azt állítják, hogy spontán szerveződtek, a hivatalos szervek szerint ellenzéki politikai erők bujtották fel őket.

A szerb sajtó egy része pedig úgy tudja, a tiltakozást maga az amerikai milliárdos pénzeli, aki – mint fogalmaznak – Szerbiában is mindenáron rendbontást akar kirobbantani.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »