Alacsonyan szálló katonai repülőgépek jelentek meg a Vas és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei légtérben. Az esetekről a katonai hatóságok is adtak tájékoztatást.
A helyi beszámolók szerint egy teherszállító repülőgép haladt el alacsonyan a délelőtti órákban Szombathely és Celldömölk térségében. Mint kiderült, a pápai MH 47. Bázisrepülőtéren települt nemzetközi Stratégiai Légiszállítási Képesség (SAC) C-17 Globemaster III típusú nehéz légiszállító repülőgépéről volt szó – írja a vaol.hu.
A gép a térségben gyakorlórepülést hajtott végre. Pelsőci Miklós őrnagy, a Kommunikációs Főnökség vezetője elmondta, hogy a repülés során a hajózószemélyzet navigációs és taktikai eljárásokat gyakorolt, és a repülés teljes mértékben megfelelt a vonatkozó szabályoknak és törvényeknek. Az ilyen tréningek kulcsfontosságúak a SAC-program képességeinek fenntartásához, amelyek 12 partnernemzet – köztük Magyarország – számára biztosítanak stratégiai légi szállítási képességet.
Ugyanebben az időszakban egy katonai AgustaWestland AW149 helikopter is feltűnt a vasi légtérben, amely Velencéből indult. A helikopter alacsony magasságban repült az Őriszentpéter-Körmend-Vép-Kapuvár vonalon.
Vadászgép körözött Ópályi felett
Hétfő délután percekig körözött egy vadászgép Ópályi felett, ami riadalmat keltett a helyi lakosok körében. A jelenségről videó is készült amelyet a szon.hu mutatott meg.
Az aktuális ópályi eset kapcsán még nem érkezett hivatalos tájékoztatás. A lap szerint az emberek azt találgatják, hogy talán drónok miatt szálltak fel a vadászgépek.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


