Harari, a hamis próféta

Harari, a hamis próféta

A felkapott sztár nem más, mint a globalista elit filozófusa, ha tetszik, megmondóembere

 

Nemrég lapunk (Magyar Nemzet) hasábjain egy cikkben foglalkoztam korunk egyik legfelkapottabb történészével, Yuval Noah Hararival (Transzhumanizmus és Homo sapiens, Magyar Nemzet, október 8.), pontosabban főbb gondolatainak bemutatásával. A 46 éves Hararit elképesztő módon sztárolják, előadások és interjúk sorozatát adja a világ minden pontján. Egyre többen a Próféta névvel illetik.

De semmi sem véletlen. Harari hírneve és felkapottsága sem az. Harari nem más, mint a globalista elit filozófusa, ha tetszik, megmondóembere. De manapság ahhoz, hogy valaki a globalisták kegyeit elnyerje, akik aztán igazi sztárt csinálnak belőle és adnak neki pénzt, paripát és fegyvert, kell még valami, ami szintén szükséges a nagyfiúk birodalmába való belépéshez.

S ez pedig nem más, mint hogy a globalizmussal élesen szemben álló, szuverenista és nemzeti tábor egyik markáns személyiségét, államférfiját (melyből már alig van), Orbán Viktort a szájára vegye és kőkeményen bírálja. Ez lassan a globalisták és „liberálisok” (mit jelent ma már ez a szó?) játékrendjéhez tartozik, az elitklubba való belépés egyik feltételévé vált. És hát meg is teszik ezt mindazok, akik alávetették magukat a davosi elitnek: csak a példa kedvéért, megtette ezt már a harminc évvel ezelőtti ügyeletes „próféta”, a „történelem vége” tétellel hírhedtté vált Francis Fukuyama politológus és filozófus, Fareed Zakaria, a CNN sztárpolitológusa, vagy például a mindenhez is értő George Clooney világhírű színész – hogy csak néhány példát ragadjak ki a sokaságból, direkt nem említve politikusokat, mert akkor egész nap írhatnám a cikkemet.

 

Nos, Harari is ráébredt arra, hogy ha még nagyobb sikerre vágyik, akkor eljött az ideje annak is, hogy Orbán Viktorról néhány rossz szót szóljon – reménykedve karrierje további biztos emelkedésében, illetve gazdái – főként Klaus Schwab – dicséretében és váll-lapogatásában. Harari tehát vett egy nagy levegőt, és beszólt Orbán Viktornak.

Bár ne tette volna. Mondatai után ugyanis csak a régi mondás jut az ember eszébe: ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna. Történt ugyanis, hogy hősünk interjút adott – most éppen –a spanyol Infobae-nek. A riporter azzal kapcsolatban kérdezte Hararit, hogy Orbán a globális ideológia felszámolására és a „bevándorlók” előtt a határok bezárására szólított fel.

Harari a következőket válaszolta, teljes egészében idézem:

„Ez hülyeség! Ha ellenzed a kívülről jövő dolgokat, akkor ellenzed a kereszténységet? A kereszténység nem Magyarországon jött létre, hanem a Közel-Keleten! A Biblia, amit Orbán úr annyira szeret, nem Magyarországon íródott, nem Budapesten íródott, nem magyarul íródott. Héberül és görögül írták, főleg a Közel-Keleten élő zsidók. Orbán Viktor meg akar szabadulni a Bibliától?”

„Hasonlóképpen, nálunk is volt világjárvány, az emberek vakcinákat használtak, Orbán Viktor szerint a magyaroknak csak magyar tudósok által kitalált és Magyarországon gyártott vakcinákat kellene használniuk? Ez nevetséges. Az a gondolat, hogy egy ország elzárkózhat az emberiség többi részétől. Ha csak azzal kellene élnünk, amit a saját országunkban találtak ki, akkor az életünk nagyon-nagyon szegényes és szinte lehetetlen lenne. Ez persze nem csak Magyarországon történik. Gondoljunk bele, milyen lenne az élet, ha csak olyan ételeket kellene ennünk, amelyeket a mi országunkban fedeztek fel, csak olyan könyveket olvasnánk, amelyeket a mi országunkban írtak. Borzalmas lenne.”

Ez az érvelés annyira légből kapott, átlátszó és felületes, hogy már éppen ebből is látszik: nem más ez, mint roppant nyögvenyelős kísérlet arra, hogy teljesítse ő is a penzumot: Orbán kőkemény bírálatát. De ez nagyon nem sikerült a „Prófétának”. Sőt önmagáról állított ki bizonyítványt, de nem jelest, hanem elégtelent.

Először is, rögtön szembeszökő az érvelés hamissága: Orbán soha nem állított vagy mondott olyanokat, amikkel Harari megvádolja. Orbán a zsidó–keresztény hagyományokra épülő Európáról és Nyugatról beszélt és beszél mindig is, amelyben a Biblia kiemelt szerepet játszik, Orbán kereszténysége megkérdőjelezhetetlen.

Hírdetés

Honnan veszi Harari azt az épületes baromságot, ha még csak szimbolikusan is érti, hogy Orbán meg akar szabadulni a Bibliától?  Ezzel az állítással pusztán és kizárólag önmagát járatja le.

Másodszor, kifejezetten hazudik Harari akkor, amikor arról példálózik, hogy az állítólag minden külföldi dologtól elzárkózó Orbán csak magyar tudósok által gyártott vakcinákat akarna felhasználni a pandémiával szemben. Hiszen mindenki tudja – rajta kívül –, hogy a magyar kormány mindent megtett annak érdekében, hogy orosz, illetve kínai vakcinákat szerezzen be minél előbb, miközben a nagy tekintélyű unió a makulátlanul tisztességes Ursula von der Leyennel az élen végig azért lépett fel, hogy csak és kizárólag a nyugati országokból származó mRNS-vakcinákat kaphassanak az uniós állampolgárok. (Most itt ne menjünk bele abba a bődületes léptékű korrupciógyanúba, amely a mi Ursulánk és a Pfizer vezére, Albert Bourla sms-es tárgyalásai körül bűzlik, s amely kapcsán végre az Európai Ügyészség is vizsgálódásba kezdett.)

 

Akkor ki is volt az, aki elzárkózott más országok produktumaitól? Orbán Viktor, aki elmondta százszor, hogy nem az számít, hogy honnan jön a vakcina, hanem az, hogy jöjjön és minél hamarabb, vagy a brüsszeli elit, amelyik elzárkózott a kínai és orosz vakcináktól, kifejezetten ideológiai megfontolásokból? Harari úr, önnek igaza van, csak nem Orbán Viktorral, hanem az Ursula von der Leyen által vezetett Európai Bizottsággal szemben!

S vajon arról tud-e a vagdalkozó Próféta, hogy Orbán Viktorról közismert, hogy sokat olvas gyakran külföldi szerzőktől, olyannyira, hogy a számára fontos tudósokat meg is hívja beszélgetésekre, például Harari honfitársát, Yoram Hazonyt, aki a magyarra is lefordított A nacionalizmus erénye című művében éppen a Harari által képviselt elképesztő globalista nézetekkel szemben áll ki a konzervatív és szuverenista értékrend mellett? Emellett sorolhatnánk a számos amerikai vagy nyugati konzervatív szerzőt, akikkel Orbán már megivott egy kávét és beszélgetett a karmelita kolostorban.

De a tények mit sem számítanak Hararinak. A jól bevált balliberális, sőt most már globalista módszerrel él: kitalál valamit az ellenfeléről, majd azt erősen kritizálja.

Ám ez a módszer – mondjuk ki bátran – jellemtelenségre vall. És egyáltalán, Harari érvelése amellett, hogy ne zárkózzunk el a más országokban feltalált, megtermelt, megalkotott stb. értékektől, tárgyaktól és hagyománytól, már-már a nevetségesség határát súrolja.

Azt állítja ugyanis, hogy ha egy ország nem nyitja meg a határait a „bevándorlók” előtt, akkor az megfelel annak, hogy mindentől elzárkózunk, ami kívülről jön. Azt állítja, nevetséges az a gondolat, hogy egy ország elzárkózhat az emberiség többi részétől, mert az nagyon-nagyon szegényes és lehetetlen dolog. Igen, de ez olyan logikai bakugrás, amit egy történész és tudós nem engedhet meg magának. Mi köze van annak, hogy egy ország nem a valóságos menekültek, hanem az illegális migránsok előtt lezárja a határait, tehát törvényesen jár el és védi saját országát (a nemzetközi egyezmények alapján!), ahhoz, hogy egy ország minden dologtól elzárkózik, ami külföldről jön?

Mi köze van annak, hogy egy kormány nem akarja, hogy tömegesen ellepjék az országát más kultúrájú, vallású és szokású népek, akik között akár rossz szándékú emberek is megbújhatnak, ahhoz, hogy más kultúrákat és vallásokat tisztelünk, becsülünk és elfogadunk, s időnként átveszünk tőlük jó modelleket és akár szokásokat is?

Vagy meg is fordíthatom a dolgot, hogy még világosabb legyen. Azért, mert mi, magyarok sokan szeretjük a pizzát és a spagettit, minden egyes embernek be kellene fogadnia a házába, lakásába tíz olasz embert? Azért, mert szeretjük a kebabot, még nem kell akarnunk, hogy több százezres, milliós tömegben érkezzenek hozzánk török emberek és telepedjenek itt le nálunk – egyébként is, utóbbival kapcsolatban voltak már „keserű” tapasztalataink. És ha netán szeretjük is az orosz vodkát, azért még nem örülnénk annak, ha „ideiglenesen” oroszok lepnék el az országot fegyverrel a vállukon.

Ha Harari úr nem tud különbséget tenni Gizike és a gőzeke között, akkor az nagy baj, és két oka lehet. Vagy az, hogy egyszerűen butaságokat beszél, vagy, s ez a rosszabb, tudatosan erőltetett és logikátlan dolgokat mond csak azért, hogy egy feladatot teljesítsen, ami tetszik a nagyfiúknak.

Én az utóbbira gyanakszom. És ezért számomra hiteltelen – és veszélyes! – figura Harari. De hiszen akiknek dolgozik, azok is nagyon-nagyon veszélyes figurák.

Fricz Tamás

A szerző politológus, az Alapjogokért Központ kutatási tanácsadója

Borítókép: Yuval Noah Harari (Fotó: Flickr)

www.magyarnemzet.hu

 


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »