Nehéz szavakat találni arra, hová sikerült süllyednie a Charlie Hebdo-nak. A jókora eufemizmussal „szatirikusnak” nevezett okádék szennylap a török partok ellett vízbe fúlt szíriai kisfiú halálán röhög teli szájjal.
Szeretem az abszurd humort. A szatirikus, ironikus, már-már cinikus szénfekete poénokon is jókat tudok mulatni. A jó morbid viccnek egyetlen feltétele van: a bizarr, megbotránkoztató felszín alatt bújjon meg valamilyen mondanivaló.
Én egy ideje bambulok a Charlie Hebdo új karikatúráira, de komolyan mondom, nem tudok rájönni, hogy az ordas szájszagú tahóságon kívül mi motiválhatta a szerzőket.
A címlapon a három éves kis Aylan fekszik, arccal a homokban, ahogyan az egész világot bejárt fotón már láthattuk.
Felette: „Oly közel volt a cél…” A McDonaldsos hirdetőtáblán a felirat. „Két gyermek menü egy áráért”.
A lapban egy másik rajz is foglalkozik a tragédiával. A cím:
„Íme a bizonyíték, hogy Európa keresztény: A keresztények járnak a vízen – a muszlim gyerekek elsüllyednek benne.”
Mégis mi a büdös francot akarhattak ezzel a szerzők? Mire gondolt a költő? Tartok tőle, hogy az égvilágon semmire. Csak arra, hogy, ami megbotránkoztató, ami tahó, az biztosan jó is. Aki pedig nem röhög teli szájjal, az egy besavanyodott hülye hülye, aki nem érti a szatirikus humort. Túl sok új egyébként nincs a Nap alatt. A Charlie Hebdo alkotóinak munkássága évtizedek kimerül abban, hogy alpári prosztó stílusban fikáznak mindent és mindenkit – gondosan ügyelve arra, hogy minden csoportnak a lehető legérzékenyebb pontjába rúgjanak.
Nem is volt ezzel semmi gond, ezt a nyomdaipari hulladékot alig olvasta valaki. Már épp azt fontolgatták, hogy lehúzzák a rolót, amikor az év elején két fanatikus dzsihádista őrült lemészárolta a szerkesztőség nagy részét. Az eset érthetően hatalmas döbbenetet, megütközést és részvétet váltott ki. Akkor indult útjára a „Je suis Charile” jelszó, ami az áldozatokkal való szoldiaritást lett volna hivatott kifejezni. Ehelyett viszont sikerült azt a látszatot kelteni, mintha az egész nyugati civilizáció feltétel nélkül azonosulna a lap szellemiségével.
Hogy ezt a muszlim világban mennyien hiszik így, nem tudni. Ám úgy tűnik, a szerkesztők tényleg komolyan vették, hogy New Yorktól Párizson át Budapestig mindenki Charlie – tehát valamit nagyon jól csinálhatnak. Sőt:
azt csinálnak, amit akarnak,
A közvélemény úgyis velük lesz. Az asztalra is szarhatnak, azt is az értő közönség lelkes tapsa fogadja.
Jó lenne, ha most kapnának egy bitang nagy pofont. Ha most Charlieval szemben mindenki Aylan lenne. Je suis Charlie tuán vajon lesz-e
Je suis Aylan
is?
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »
