Hány évet fog termelni a napelemes rendszerem?

A bankok általában 20 évvel számolnak üzleti tervekben nagyobb napelemerőműveknél. Azt is hozzá kell tenni, hogy ebben a 30-40 évben minden komolyabb befektető úgy szokott számolni, hogy a solar invertereket várhatóan a félidőben cserélni kell – egyszerűen bizonyos elektronikai alkatrészek az általános tapasztalatok szerint eddig bírják. Tehát a napelemes rendszer élettartama alatt egy solarinverter cserével azért számolni kell, de a napelemeknek, kábeleknek, napelem tartószerkezetnek -rögzítésnek (amennyiben rozsdamentes acél és alumínium rögzítést használtunk – és nem horganyzottat!) ki kell bírniuk a 30-40 évet is. De mi történik a huszadik év után? Vannak már példák, amiket ilyenkor érdemes lehet megnézni. Ilyen volt a 90-es évek elején Németországban indított “1000 tető” program, amit a szövetségi Oktatási és Kutatási Minisztérium finanszírozott, és 70%-os támogatást adott az akkor még nagyon borsos árú napelemes rendszerre. Az egyik német egyetem épp ennek járt utána, hogy mi a helyzet az akkor telepített napelem rendszerekkel. Néhány meglepő eredményt találtak.

Minimális napelem degradáció

Egy Lipcse melletti napelemrendszer például több, mint 20 év után is évi átlagos 800-900 kWh áramot termel kilowattonként. Azaz szinte semmivel se kevesebbet, mint az új telepítési napelemrendszerek a szászországi időjárás mellett (itthon 1100-1200 kWh áram várható 1kWp napelemes rendszertől, kicsit délebbi és naposabb klímánk miatt). A napelemek teljesen megfelelő állapotban vannak – ami azért is érdekes, mert a 90-es években még sok gond volt a laminálással, még nem voltak olyan időtálló ragasztó, lamináló anyagok, mint amiket ma használnak. Semmilyen elszíneződés nem látható rajtuk. Az invertert maximum egyszer cserélték, ahogy az várható is volt.

Hírdetés

A Chemnitz-i Egyetemen összesen 102 napelemes rendszert vizsgáltak meg, ami a 90-es évek “1000 tető” programjában került kiépítésre. Az egyik érdekesség, hogy a napelemek többsége ma is 90-95%-os teljesítményt hoz. Azaz a napelem gyártók által és általunk 80%-os, 25 évre szóló teljesítménygarancia valójában egy óvatos vállalás, a szilícium degradációja a gyakorlati tapasztalatok alapján jóval a várt 0.8% alatt van. Voltak olyan napelemegyártók, akik solarmoduljainál magasabb visszaesést mértek, de még ott is 80% felett voltak, és a vizsgálatok szerint még legalább 5 év működés ma is elvárható a legtöbb napelemtől.

Ma is működő inverterek

Ami még meglepőbb volt, hogy az inverterek is meglepően jól tartották magukat. Az esetek felében még ma is, 20-23 év távlatában is működik az eredeti inverter. Itt gyártónként azonban nagy volt a szórás: a Siemens invertereinek 80%-át kellett már cserélni, az SMA invertereknél 53%-ukat. Ez utóbbi már összhangban van a mai elvárásokkal is. Néhány, ma már nem is ismert gyártó (ASP és UFE) invertereinek például mindegyike azóta is működik, azaz 0% volt a cserearányuk. Összességében tehát a solarinvertereknél továbbra is jobb 15 évre tervezni, de a gyakorlat azt mutatja, hogy a 20-25 éves élettartam egyáltalán nem lehetetlen. A ma is működő napelemes rendszereket természetesen eszük ágában sincs gazdáinak lecserélni: már sokszorosan megtermelték a bekerülési árukat, “enni nem kérnek”, azaz további költséget – amíg az inverter bírja – nem jelentenek, gyakorlatilag valóban ingyen termelik a várt időn túl is az áramot. Sőt, egy solar inverter cserével, vagy főjavítással – még ha csak 80-90%-on termelve is – megérheti tovább üzemeltetni. A mai nagyobb, jó minőségű alapanyagokat felhasználó napelemgyártók solarmoduljai az elmúlt húsz év tapasztalatait hasznosítva, lényegesen jobb laminálási anyagokkal várhatóan felül is múlják majd a 90-es évek napelemeit, és elérhetik akár a 30-40 éves élettartamot is.

forrás: PV Magazine, napelemek.blog.hu

100.000 Ft-ból napelemes rendszer Európai Uniós támogatással?Kérjen itt ajánlatot. 5 perc alatt személyre szabott ajánlatot kap (x)


Forrás:alternativenergia.hu
Tovább a cikkre »