Hankó Balázs: több mint hatszázan nyertek támogatást a vallásos könnyűzenei pályázaton

Hankó Balázs: több mint hatszázan nyertek támogatást a vallásos könnyűzenei pályázaton

Több mint hatszáz pályázat, a jelentkezők mintegy fele nyert támogatást az idén 500 millió forintos keretösszeggel meghirdetett vallásos könnyűzenei pályázaton – jelentette be Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter a kiírás eredményéről tartott csütörtöki sajtótájékoztatón, a Magyar Zene Házában.

A miniszter kiemelte: a vallásos könnyűzenei program 2019 óta összesen 3,3 milliárd forint támogatást biztosított a vallásos könnyűzene támogatására. Idén 1257 pályázóból 616 nyert támogatást, ebből minden tizedik pályázat külhoni területeken, minden hetedik vidéken segíti a vallásos könnyűzenét.

Hankó Balázs elmondta, hogy tavalyi évhez képest 350 millióról 500 millió forintra emelte a kormányzat a program támogatását, mivel a korábbi években egyre több pályázat érkezett, amelyek minősége és a pályázatok által megvalósuló közösségteremtés fontos a nemzet számára. Kiemelte, mivel a kormányzat nemzetben gondolkozik, ezért a vallásos könnyűzenei program a teljes kárpát-medencei magyarságot támogatja. A keretösszegből 200 millió forintot fordítanak majd a pályázók hangszervásárlásra, 100 milliót hangszerfelújításra és 200 millió forint került a zenei rendezvények támogatására.

Hírdetés

Tájékoztató a vallásos könnyűzenei pályázat eredményéről
Budapest, 2025. szeptember 4. Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a vallásos könnyűzenei pályázatról tartott sajtótájékoztatón a fővárosi Magyar Zene Házában 2025. szeptember 4-én. Több mint hatszáz pályázat, a jelentkezők mintegy fele nyert támogatást az idén 500 millió forintos keretösszeggel meghirdetett pályázaton. MTI/Balogh Zoltán

Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár elmondta: orgona felújításra 79, hangszer- és hangtechnika vásárlásra 279 személy és 156 közösség nyert támogatást, a zenei programok közül pedig 102 valósulhat meg a pályázat jóvoltából. Az államtitkár felidézte, hogy hat évvel ezelőtt hirdették meg először a pályázatot, és a hat év alatt több mint 3700 személy, egyesület, közösség, vagy program részesült támogatásban.

Soltész Miklós kiemelte: a program tovább folytatódik, jövőre is várják majd a pályázatokat.

MTI

The post Hankó Balázs: több mint hatszázan nyertek támogatást a vallásos könnyűzenei pályázaton appeared first on Külhoni Magyarok.


Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »