A magyar jövő újabb pillérét jelenti a kárpátaljai magyar egyetem új képzési helyének létrehozása a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Vásárosnaményban – mondta a kultúráért és innovációért felelős miniszter a beregi kisvárosban szombaton.
Hankó Balázs az erről szóló, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem és az önkormányzat között létrejött együttműködési megállapodás aláírásán nemzetmentésnek nevezte az új képzési hely indulását, majd hangsúlyozta, mindez azokért a fiatalokért jön létre, akiknek ott kellett hagyni szülőföldjüket, de diplomát és jövőt szeretnének, nem pedig háborút és nem harcolni akarnak. „De hogy legyen jövő, nekik a Kárpátalján lévő beregszászi magyar egyetem fog majd diplomát adni itt, Vásárosnaményban, azért, mert ha ők most visszamennének, akkor rájuk háború, harc és halál várna” – fogalmazott a tárcavezető.
A miniszter hangsúlyozta: ez a magyar jövő záloga, amikor pedig eljön a rég vágyott béke, szülőföldjükre hazatérve családot és jövőt alapítsanak, mert békét, biztonságot, magyar jövőt szeretnének itt és Kárpátalján is a magyaroknak.

Kifejtette: a tavaly októbertől már egyetemként kárpátaljai felsőoktatási intézmény a magyar béke, a biztonság és a magyar jövő szigete Kárpátalján. A felsőoktatási intézmény több mint 1582 magyar egyetemista és közel 200 oktató közössége óvodától egyetemig, tanodával, tehetséggondozással, líceumokkal és szakképzéssel – sorolta a miniszter. Egyértelműsítette azt is: a magyar nemzet nemet mond a háború borzalmaira, mindarra a zsarolásra, ami az energia vonatkozásában fenyegetni akarja a magyarokat. „Visszautasítjuk és nemet mondunk arra, amikor életveszélyesen fenyegetik Magyarország miniszterelnökét. Mi békét, mi biztonságot akarunk, erős és fejlődő magyar nemzetet akarunk” – fogalmazott Hankó Balázs.

Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke az ünnepségen arról beszélt: a kárpátaljai magyarság élni akar, és ehhez bírja az anyaország, a megye, a beregiek szolidaritását és támogatását, amelyek nélkül aligha lehetne közösségként megmaradni.

Az új képzési helynek a nemrég felújított Eötvös-kúria biztosít helyet a városban – mondta Filep Sándor, a kisváros KDNP-s polgármestere. Hozzátette: cél, hogy az egyetem fiataljai számára helyben is elérhetővé tegyék a minőségi magyar nyelvű felsőoktatást.

Az eseményen Cserniskó István, a kárpátaljai magyar egyetem rektora mutatta be a felsőoktatási intézmény múltját, jelenét és jövőjét a résztvevőknek, az ünnepség gálaelőadással zárult.
MTI
The post Hankó Balázs: a magyar jövő újabb pillérét jelenti az egyetemi képzés létrehozása Vásárosnaményban appeared first on Külhoni Magyarok.
Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »


