Hangulatkép a komáromi András-napi vásárról

Hangulatkép a komáromi András-napi vásárról

Az idei évben ismét megrendezésre került a történelmi gyökerű háromnapos komáromi András-napi vásár, amely az első két napon át tartó huzamos, nyirkos, szürke idő ellenére ismét nagy embertömegeket vonzott. A bágyadt novemberi napfény csupán vasárnap délután mutatta meg magát, de ekkor már a távolabból érkezett árusok csomagolták portékáikat.

A rendezvény így is, mint minden alkalommal, különleges hangulatot varázsolt a városba. Idén már a belvárosi Tiszti pavilon épületétől kezdődően utcazenészek fülbemászó dallami serkentették jókedvre a hatalmas emberáradatot, maguknak egy kevés zsebpénzt remélve, a járókelőknek pedig kellemes perceket szerezve a gitár és harmonika-szólókkal.

A nagyvásárt november 14 – 16. között szervezték, a várfal melletti nagy autóparkolónál, a Lipót-kapu (németül Leopold) és az ikonikus Kőszűz közelében.

A rendszerváltást követően újraélesztett, népünnepélynek számító vásárt mindig rengetegen látogatják, ahová az emberek szívesen kimennek, abban az esetben is, ha nincs szándékukban vásárolni.

A vásár minden korosztálynak, így a gyermekes családoknak is gazdag programot kínált, az anyukák sok esetben a téli ruhaneműk iránt érdeklődtek, meg a háztartás felszereltségére, az éléskamra feltöltésére összpontosítottak, tekintettel már a karácsonyi időszakra is, ne hiányozzon a méz, az illatozó fűszerek, a dió, a mák a konyháról.

A kicsiket általában a szín-gazdag játékok hatalmas halmaza, az édességek, a körhinták, no meg a pénznyelő, gyerekeket megcélzó, mesefigurás játék-automaták vonzották, ahol 1.- euróért különféle apróságokat lehetett beszerezni. Nos, ez utóbbinál talán érdemes a szülőknek a gyermekkel – úgy spontán – picit elbeszélgetni az ilyen jellegű nyereményjátékok hatékonyságáról. Hasonló, mint több évtizeddel ezelőtt a zsákba-macska volt, amikor egy zárt borítékban 1.- koronáért 20 filléres dolgokat lehetett nyerni. Persze, az örömet, a vásárfiát meg kell adni az emberpalánták számára, de mindig megbeszélt, átgondolt formában.

Természetesen, az említett téli ruházaton, játékokon kívül ezerféle más áru is helyet kapott a vásárban: házi készítésű karácsonyi ostyák, kekszek – különféle ízesítésben, mézeskalácsok, lengyel cukorkák halmaza – kimérve és zacskózva, bőrdíszműáruk – táskák, ridikülök, övek sokféle változata.  Gyönyörű szőrmék, bundák, mellények, bekecsek, sapkák, kucsmák formájában, vagy szőnyeg gyanánt, aztán gyógynövény-szörpök, különféle betegségek kivédésére, vagy enyhítésére, levendula-készítmények ezerféle változatban.

Hírdetés

Aztán karácsonyi asztaldíszek, adventi koszorúk, műfenyőfák számos méretben, kézi készítésű egyedi horgolt mesefigurák, egyedi receptúra alapján készült reformételek, kések, bicskák ijesztő hada, de reszelők, meg egyéb barkácsoló eszközök is. Díszes kerámia számos tájegységből, szép fonott kosarak bevásárláshoz, tároláshoz, kis sámlik, faszánkók, cirok-seprűk, szőnyeg-porolók a háztartás tisztántartásához, házi befőzésű, vegyszermentes lekvárok, gyönyörű szőttes erdélyi terítők, magyaros viseletek.

Körbejárva a nagyvásár minden zegét-zugát, zene és zene több helyen, világslágerek, magyar nóta, indián pánsíp dallamai – igazi audio – vizuális kavalkád, amitől túltelítődik az ember füle és szeme.

Komáromi nagyvásárból vásárfiát hoztam, hely leányok (legények) kinek adjam, melyik szeret jobban? Itt a tükrös, nagy piros szív, ki ád szívet érte? Nem adom én ajándékba, csupán csak cserébe…

Mindezek mellett természetesen nem volt hiány ételből és italból sem; regiment vendéglátó egység kínálta a legkülönfélébb menüt, mindent, mi szemnek-szájnak ingere. Sokan talán éppen ezért jöttek ki a vásárba, hogy másképpen étkezzenek, másfajta kulináris élményekben legyen részük, mint egyéb napokon. A csalogató illatok és a friss levegő külső hatásait ismerve, az evés-ivást tűzték ki elsődleges célul, hiszen a vásári lacikonyhás finomságok másmilyenek, mint az otthoni, vagy vendéglői étel. A természet-közeli környezetben, a várfal mentén, a múlt kézzel fogható közelségében elfogyasztott ételhez különleges hangulat is társul – amit pedig ingyen adnak.

A tinik korosztálya és általában a fiatal generáció sem hiányzott a vásárból, ők leginkább az élményszerzésre összpontosítottak, társaik, barátaik közösségében. Számukra a felhők magaslataiba röpítő körhinták, hullámvasutak és egyéb merészség- és ügyesség-próbáló eszközök adrenalin-fokozó hatása adta meg az élményt.

A kereslet-kínálatot s az élmények kavalkádját összevetve ismét elmondható, a komáromi nagyvásár a szürke idő ellenére is nagyon színes, hangulatos – egyszerűen szólva jó volt.

Buday Mária

A képek a szerző felvételei


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »