HANGFELVÉTEL: Így szextelefonált Danko Zsuzsovával

HANGFELVÉTEL: Így szextelefonált Danko Zsuzsovával

A hangfelvételből kiderül, a házelnök a nővel szeretett volna tölteni egy éjszakát, valószínű azonban, hogy Zsuzsová mások képeivel akarta elcsábítani az SNS elnökét.

Végre egész éjszaka az enyém lesz

– mondta Andrej Danko házelnök Alena Zsuzsovának 2016 végén. 

A Denník N portálhoz eljutott három telefonhívás hangfelvétele. Ezeken az SNS vezetője és Alena Zsuzsová, a Basternák László volt MKP-s ógyallai polgármester és Ján Kuciak újságíró meggyilkolásának ügyében vádolt komáromi nővel beszélget. A portál szerint a beszélgetéseket Zsuzsová játszhatta fel Marián Kočnernek azért, hogy szükség esetén legyen mivel zsarolni a házelnököt.

Korábban Andrej Danko tagadta, hogy találkozott volna Alena Zsuzsovával.

„Én nem is sejtem, ki ez a Zsuzsová” – válaszolta néhány hónapja Danko.

Hírdetés

A portál információi szerint a nő képeket is küldött dekoltázsáról a házelnöknek még 2014-ben és 2015-ben a WhatsApp alkalmazáson keresztül.

„Küldjön még képet. Ön gyönyörű nő”

– írta Danko Zsuzsovának, aki a Kuciak-gyilkosság perében tett vallomásában Dankót is azon politikusok közé sorolta, akikkel kapcsolatban állt, s ugyanerre utalt vallomásában Andruskó Zoltán is.

A házelnök szóvivője a telefonbeszélgetésekkel kapcsolatban közölte: a választás előtti kampányra való tekintettel nem kíván részletes tájékoztatást adni.

Az aktuality.sk nyilvánosságra hozta a rögzített telefonbeszélgetéseket – Zsuzsová és Danko beszélgetését:

(dennikN,aktuality)


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »