Hamis ajánlásokkal bukott le a Gattyán-párt jelöltje Szabolcs 5-ben: elutasították az indulását

Hamis ajánlásokkal bukott le a Gattyán-párt jelöltje Szabolcs 5-ben: elutasították az indulását

Az országgyűlési választások közeledtével mindig megjelennek a kamupártok kamu jelöltjei is, akiknek az a legfontosabb közös ismérvük, hogy mivel nincs mögöttük társadalmi (vagy politikai) bázis, csalás nélkül arra sem képesek, hogy összegyűjtsék az egyéni indulásukhoz szükséges 500 érvényes ajánlást. 

Így járt a Mátészalka-központú Szabolcs 5-ös választókerületben induló Roland Alex is, aki a Gattyán György pornómilliárdos választásokra gründolt „pártjának”, a Megoldás Mozgalomnak (volt) a helyi jelöltje. Csakhogy a helyi Választási Bizottság elnöke elutasította – első fokon – a nyilvántartásba vételét, ugyanis a leadott ajánlásainak mindössze egynegyedét találták érvényesnek. 

A határozatból kiderül, Roland Alex, a Megoldás Mozgalom jelöltje 2022. február 12-én vett fel 200 darab ajánlóívet, amelyet február 17-én le is adott, ám aznap tájékoztatták arról, hogy a rögzített 576 ajánlásból csak 148 érvényes: többszörös ajánlás miatt 3, „egyéb okból” 425-öt érvénytelenített a Választási Bizottság. 

A Gattyán-jelölt 18-án újabb 200 ajánlóívet vett fel, illetve 24-ig fellebbezhet is az elutasító határozat ellen. 

Hogy mit fog kezdeni Roland Alex az újabb adag ívekkel, az jó kérdés, ugyanis a Választási Bizottság konkrétan leírta: az ajánlóíveken összegyűjtött ajánlásokat a központi névjegyzék és a választókerületek adataival vetették össze, és így ellenőrizték azokat –

ami feltételezheti, hogy az ajánlások nem a megfelelő választókerületből érkezhettek. 

Hírdetés

„Na, halad ez! Egy fideszes jelölttel már kevesebb”

– így értékelte Facebook-oldalán a bizottság elutasító döntését Földi István, az Egységben Magyarországért Szabolcs 5-ben induló országgyűlési képviselő-jelöltje. 

Nagyon fontos,

hogy minden választópolgár ellenőrizheti az interneten, hogy valójában melyik jelöltet ajánlotta, így könnyebben elejét lehet venni az ajánlások és aláírások jogosulatlan felhasználásának. Ha a választópolgár szerint visszaélés gyanúja merül fel, kifogással élhet, illetve a nyomozóhatósághoz fordulhat. 

Az újítás a valasztas.hu és a magyarorszag.hu oldalon keresztül is elérhető lesz azonosítást követően. Az azonosítás lehet ügyfélkapus felhasználónév és jelszó megadása, elektronikus személyi igazolvány, részleges kódú telefonos vagy videós azonosítás. A használattal kapcsolatos további részletek a www.valasztas.hu/ajanlas-ellenorzes-tajekoztato címen olvashatók.
 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »