Hamiltonnal kapcsolatos rasszista kijelentésekre ragadtatta magát Nelson Piquet, meg is büntették érte rendesen

Hamiltonnal kapcsolatos rasszista kijelentésekre ragadtatta magát Nelson Piquet, meg is büntették érte rendesen

Rasszista és homofób kijelentései miatt, erkölcsi károkozásért ötmillió reálos (közel 900 ezer eurós) bírság megfizetésére kötelezték hazájában a brazilok háromszoros Forma-1-es világbajnokát, Nelson Piquet-t.

Egy 2021 novemberi interjúban Piquet fajgyűlölő szavakat használt

a Mercedes hétszeres világbajnokáról, Lewis Hamiltonról beszélve, aki a Brit Nagydíjon összeütközött Max Verstappennel.

A 70 éves Piquet – aki 1981-ben, 1983-ban és 1987-ben bizonyult a legjobbnak az autósport elitkategóriájában

Hírdetés

– később bocsánatot kért a brit pilótától

és azt mondta: rosszul fordították le a szavait.

Az ex-versenyző lánya, Kelly egyébként évek óta a kétszeres vb-győztes holland Verstappen barátnője.

Tavaly nyáron egy másik felvétel is nyilvánosságra került, amelyben Piquet – a 2016-os világbajnokságról beszélve – rasszista és homofób kijelentésekkel illette Hamiltont, aki júniusban tiszteletbeli brazil állampolgárságot kapott és az F1 mezőnyének egyetlen színes bőrű pilótája.

Piquet-t négy emberi jogi szervezet perelte be erkölcsi károkozásért, azt szerették volna elérni, hogy tízmillió reálos bírságot kelljen fizetnie.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »