Hamarosan véget ér a gyereknap az osztrák határon

Hamarosan véget ér a gyereknap az osztrák határon

Az osztrák kormányfő, miután jól megfenyegette Magyarországot, mert „szögesdróttal akarja megoldani a menekültproblémát”, bejelentette, hogy hamarosan ők is újra lezárják a határt. 

Fokozatosan vissza kell vonni azokat a kivételes intézkedéseket, amelyeket a hétvégén a menekültügyi helyzet kezelése érdekében meghoztak – közölte Werner Faymann osztrák kancellár vasárnap.
 
 „Lépésről lépésre el kell hagynunk a különleges intézkedéseket, és vissza kell térnünk a jogi normáknak megfelelő és emberséges, normális helyzethez” – írta Faymann közleményében
 
A kancellár egy szóvivője szerint ez azt jelenti, hogy 

az osztrák-magyar határon ismét szúrópróbaszerű ellenőrzéseket fognak tartani, 

Hírdetés

ha véget ért a menekültáradat.
 
Az APA hírügynökség pedig úgy értékelte, hogy ezzel 

fokozatosan felfüggesztik az osztrák határ menekültek előtti megnyitását.

„Mindig is azt mondtuk, hogy ez egy vészhelyzet, amelyben sürgősen és emberségesen kellett eljárnunk. Több mint 12 ezer emberen segítettünk égető helyzetben” – fogalmazott az osztrák kancellár, elegánsan átsikolva azon a kényelmetlen kérdése, hogy az ezekben a percekben is özönlő további ezrek sorsa mi lesz. Ha a határt lezárják, ők is ittragadnak majd. Ők is ugyanúgy erőnek erejével nyugat felé akarnak majd tovább vándorolni, és számukra

majd nekünk kell elmagyarázni, hogy ők miért nem mehetnek tovább, mint a társaik. És ránk lesznek majd dühösek, nem Merkelre, vagy Faymannra. 

A nyugati sajtó máris kezdheti betárazni a „Magyarország megint embertelenül útját állja a menekülteknek” kedzetű cikkeket. Show must go on… 
 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »