Hamarosan új sorozattal jelentkezünk! Lovas Emőke2025. 11. 30., v – 13:50
Egy könyv, hét nő története, az egész huszadik század. Háborúk, rendszerek, örömök és tragédiák – egy család csaknem százéves történetének tükrében. A nagy történelmi események zajlanak, de mi az, ami ebből a mi világunkban, a mindennapi életünkben lecsapódik? Az örök dilemma mindannyiunk életében: mi elmondható, és mi nem? Mi az, amit jobb ki nem mondottá tenni? Meddig mérgeznek a titkok? S mi szabadítana fel bennünket az átok alól?
Az Abacus+ kiadó gondozásában megjelent Anyák földjét hamarosan a Vasárnap nyomtatott és online felületein is olvashatják! Slavka Liptáková regénye a szlovák könyvpiacon hatalmas sikert aratott, nem véletlenül.
Vályi Horváth Erika műfordító így nyilatkozott a könyről:
„Vannak könyvek, amelyek nem engedik, hogy kívül maradjunk rajtuk. Az Anyák földje is ilyen: fordítás közben nemcsak egy háromgenerációs női történet mélyrétegeit tártam fel, hanem óhatatlanul a saját családi emlékezetem is megmozdult. Slavka Liptáková szlovák írónő prózája nem csupán elmesél, hanem rezonál: a kimondatlan mondatok, a torokban megülő gombóc, a testvérek között húzódó, láthatatlan törésvonalak ismerősen vibrálnak a magyar olvasó számára is.
A regényben Agnes és Edita az anyjuk temetésére térnek vissza Lőcsére. A veszteséggel szembesülve kinyílik előttük mindaz, ami addig mozdíthatatlannak tűnt: a gyerekkor fájdalmai, az anyai szeretet ellentmondásai, a testvérkapcsolat finom, mégis szakadékos területei. Liptáková különlegessége éppen az, hogy a családtörténetet nem felnagyítja, hanem egészen közel hozza – az apró mozdulatok, gesztusok, elhallgatások felől építkezik. Egy konyharuhába törölt kéz, egy elmaradt érintés vagy egy féltve őrzött zöld estélyi ruha itt sokszor többet mond bármely nagy monológnál.
Műfordítóként talán ez volt a legnagyobb kihívás és egyben a legnagyobb ajándék: megtalálni azt a tónust, amelyben a szereplők belső feszültségei, a generációkon át húzódó sérelmek és vágyak úgy szólalnak meg, hogy ne vesszen el az a halk, mégis szívós rezgés, amely Liptáková prózájának sajátja. Az eredetiben minden mondatnak van egyfajta visszhangja – mintha a szereplők nemcsak egymással beszélnének, hanem az elődeikkel is.
Liptáková világában nincsenek nagy feloldások, van helyette viszont lassú megértés, csendes önismeret, és annak felismerése, hogy néha a kimondás az egyetlen esély arra, hogy megtörjük a családi mintákat. Fordítóként ebben a csöndes tisztulásban volt részem, és remélem, hogy a magyar olvasók is hasonló élménnyel lépnek ki a regényből.”
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
