Hamarosan rajtol az U21-es Európa-bajnokság – Dunaszerdahely is várja a sztárjelölteket

Hamarosan rajtol az U21-es Európa-bajnokság – Dunaszerdahely is várja a sztárjelölteket

Június 12-én kezdetét veszi az U21-es labdarúgó-Európa-bajnokság, amelyet idén  Szlovákia rendez meg. A rangos kontinensviadal mérkőzéseit nyolc városban bonyolítják le – köztük Dunaszerdahelyen is, ahol a MOL Aréna négy összecsapásnak ad otthont, köztük egy negyeddöntőnek is.

Az UEFA Végrehajtó Bizottsága 2023. január 25-én bízta meg Szlovákiát a torna megrendezésével. Az idei esemény a sorozat 25. kiírása lesz, amelyre a 2002. január 1-je után született játékosok nevezhetők. A címvédő az angol válogatott, amely a 2023-as tornán hódította el az aranyérmet.

A csoportkör sorsolását még 2024 decemberében tartották. A házigazda Szlovákia az „A” csoportba került a negyedik kalapból, és nem volt „kegyes hozzájuk a sors”: a spanyolok és az olaszok mellé a románokat kapták ellenfélként.

A spanyolokat a szlovák válogatott tavaly ugyan 2:0-ra legyőzte felkészülési mérkőzésen, de a négy U21-es Eb-arannyal rendelkező ibériaiak a korosztály legsikeresebb nemzeti csapatának számítanak.

A szlovák együttes június 11-én Pozsonyban, a Téglamező stadionban kezdi meg a szereplését a spanyolok ellen, majd június 14-én Nagyszombatban az olaszokkal mérkőzik, végül június 17-én ismét Pozsonyban lép pályára Románia ellen.

Ez lesz a harmadik olyan U21-es Eb, amelyet 16 csapat részvételével rendeznek meg.

A tornának nyolc város – Pozsony, Nagyszombat, Dunaszerdahely, Nyitra, Trencsén, Zsolna, Kassa és Eperjes – biztosít helyszínt.

Szlovákia számára nem ismeretlen a rendezés: az ország 2000-ben már otthont adott az eseménynek, akkor azonban még nyolc csapat mérkőzött meg a trófeáért.

MOL Aréna (Fotó: FC DAC 1904)

Dunaszerdahely a „B” csoport középpontjában

Hírdetés

Dunaszerdahely városa meghatározó szerepet tölt be a tornán:

A MOL Aréna három csoportmérkőzésnek és egy negyeddöntőnek ad otthont.

A B csoport küzdelmei során gyakorlatilag a cseh válogatott „hazai pályára” költözik, hiszen mindhárom mérkőzését itt játssza majd.

A csehek június 12-én Anglia ellen mutatkoznak be, június 15-én Németországgal csapnak össze, majd június 18-án Szlovénia lesz az ellenfelük.

A három rangos mérkőzést követően június 22-én pedig egy negyeddöntőre is sor kerül a MOL Arénában.

Az esemény nemcsak sportértékét tekintve ígérkezik különlegesnek, hanem turisztikai és gazdasági szempontból is jelentős hatással lehet Dunaszerdahely és a régió életére. A várhatóan nagy számban érkező külföldi szurkolók és a nemzetközi média figyelme ugyanis új lehetőségeket nyithat a város előtt.

A MOL Arénában rendezett mérkőzések:

Június 12.  Csehország–Anglia

Június 15.  Csehország–Németország

Június 18.  Csehország–Szlovénia

Június 22.  Negyeddöntő mérkőzés (párosítás csak a csoportküzdelmek befejeztével)

Bartalos Nikolas/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »