Hamarosan olcsóbban tankolhatunk

Hamarosan olcsóbban tankolhatunk

Esik a kőolaj ára, amely hatását a töltőállomásokon is megérezzük. Hamarosan az üzemanyag ára a nyári időszak óta a legalacsonyabb szintet érheti el.

A kőolaj ára az elmúlt napokban esni kezdett. A Brent olaj hordónkénti ára 80 dollár alá eshet, a szakértők szerint mindezt az Egyesült Államok fogyasztási igényének csökkenése eredményezheti.

Az előzetes feltételezésekkel ellentétben Kínában is alacsonyabb a fogyasztás”

– tette hozzá Boris Tomčiak elemző.

Hírdetés

Ezzel szemben a kőolajnagyhatalmak a csapok elzárásával fenyegetnek, amivel az árakat akarják feljebb tornászni. A világpiac jelenlegi helyzete hamarosan a szlovákiai töltőállomásokra is hatással lehet.

Szlovákiában az elkövetkező hetekben árcsökkenés várható. A benzin literenkénti ára öt centtel csökkenhet, amivel az 1,6 euró/liter határ alá kerülnének”

– vetítette előre Tomčiak.

A gyakorlatban ez azt jelentené, hogy az árváltoztatást követően 1,57 eurót fizetnénk egy liter benzinért. Legutóbb július közepén beszélhettünk hasonlóról. A gázolaj esetében mérsékeltebb lesz az árcsökkenés. A szakemberek szerint három centtel csökkenhet az ára, így 1,63 eurót kell fizetnünk majd átlagosab egy liter gázolajért.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »