Hamarosan a magyarok temetik újra a „nagy román királyt”?

Hamarosan a magyarok temetik újra a „nagy román királyt”?

Mint beszámoltunk róla, történelmi jelentőségű feltárást végzett a Magyarságkutató Intézet Horvátországban, ahol Corvin János és fia, Kristóf maradványait tárták fel a lepoglavai pálos kolostorban.

Ennek pedig igen nagy jelentősége van, erről beszélt tegnapi videóinterjújában Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere. Kiemelte: az archeogenetikai eredmények alapján a Hunyadi család származásáról szóló régi vitát is le lehet majd zárni.

Hírdetés

Hangsúlyozta: a vizsgálatok alapján egyértelműen meg lehet találni a Hunyadi családban azt a génszakaszt, amely csak a férfiakra jellemző, a székesfehérvári osszárium csontjai közül meg tudják határozni Mátyás csontjait, össze tudják állítani a csontvázat, és méltó módon el lehet temetni az egyik legnagyobb magyar királyt – jelezte a miniszter.

Érdekes viszont, hogy egyelőre nem téma sem a román történészéket között, sem a román médiában az a genetikai vizsgálat, amivel Hunyadi Mátyás származását próbálják beazonosítani Magyarországon. Azért is érthetetlen ez az érdektelenség, mert a hivatalos narratíva szerint Mátyás király továbbra is az egyik legnagyobb román király.


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »