Hamarosan a Felvidéken is útjára indul a Betlehemi Békeláng

Hamarosan a Felvidéken is útjára indul a Betlehemi Békeláng

A békeláng november folyamán érkezett meg Ausztriába, a lánggyermek, az Altenbergből származó 12 éves Sarah segítségével. Sarah-t azért választották ki erre a feladatra, mert már korábban is foglalkozott a békeláng terjesztésével, emellett pedig annak üzenetéhez híven, ukrán osztálytársára is odafigyel a mindennapokban.

A bécsi ceremónián 50 magyar cserkész vesz részt a Kárpát-medencéből, és viszik el a lángot több száz magyar család otthonába. A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség két év kihagyás után idén újra megszervezi központi lángátadó ünnepségét. A rendezvényre a pozsonyi ferences templomban december 11-én 9 órai kezdettel kerül sor, amelyre minden érdeklődőt szeretettel várnak. A résztvevőket arra kérik a cserkészek, vigyenek magukkal saját lámpást, zárt gyertyatartót, amelyben haza tudják vinni a lángot otthonaikba. 

A lángstafétába idén is bárki bekapcsolódhat – erre a cserkészek mindenkit buzdítanak. Az SZMCS tagjai által közel 200 településre jut el a békeláng Szlovákiában, hogy pontosan hova, azt hamarosan a Betlehemi Békeláng honlapján lehet megtekinteni.

Hírdetés

Ha az Ön települése nem szerepel a listán, de szeretné fogadni a lángot, vegye fel a kapcsolatot az SZMCS koordinátoraival a honlapon vagy közösségi média felületein keresztül, ahol naponta adventi gondolatokkal is segítik a karácsonyra való hangolódást.

Honlap: lang.szmcs.sk
Facebook: www.facebook.com/betlehemilang
Instagram: www.instagram.com/betlehemilang

A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség 1990. március 11-én alakult újjá, jelenleg közel 1500 tagot számlál. Az elmúlt csaknem három évtized alatt Szlovákia legnagyobb magyar gyermek- és ifjúságnevelő szervezetévé nőtte ki magát. Gyermekekkel és fiatalokkal egyaránt, heti szinten önkéntes nevelőmunkát folytat. Pár évvel ezelőtt önerőből átalakította nevelési módszerét, 2018-ban pedig megújította a Cserkész című havilapot tartamilag, külsőleg egyaránt. A cserkészcsapatokban hónapról hónapra több száz gyermek számára teszik lehetővé a játszva fejlődés élményét.

(Sajtóközlemény)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »