Hálózati háborút vívnak a magyarság ellen – Miért most törli a face a jobbikos oldalakat?

Az ATV beszámolója szerint az utóbbi hetek folyamán “sorra törölte a Facebook a félhivatalos jobbikos csoportokat”, ezzel több tízezres elérés veszteséget okozva a párt holdudvarának. Újra teljes sebességre kapcsolt a cenzúra a “legnépszerűbb közösségi hálón” – a történések kísértetiesen emlékeztetnek az internetadó elleni tüntetés idejében kialakult helyzetre.

Magyar Menedék - Ősmagyar

A lap beszámolójában kijelenti, hogy “az elmúlt hetekben felerősödött letiltási hullám nyomán – leszámítva Vona Gábor és a Jobbik hivatalos profiljait – gyakorlatilag alig maradt komolyabb támogatottsággal rendelkező Jobbik-közeli felhasználói csoport a Facebook-on”. A közösségi médiafelület üzemeltetői törölték többek között a “Kiállunk László Petra mellett”, a “Vona Gábort miniszterelnöknek!”, az “Akik tisztelik Vona Gábort, és egyetértenek a Jobbik munkásságával”, a “Szebb Magyarországot mozgalom” és “Jobbik-ot támogatók” nevű oldalakat, de eltávolításra került a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom oldala, ezen felül számos kisebb csoportosulásé, melyek a Jobbik választási győzelmét, vagy a bevándorlókkal kapcsolatban különböző indokkal történő önszerveződést hirdették.

A Facebook világosan megfogalmazott irányelvek mentén gyakran távolít el olyan felhasználói fiókokat, melyek közösség elleni uszítást folytatnak, vagy bűncselekmény elkövetésére tesznek felhívást. Ezek azonban többnyire valamilyen bejelentés alapján történnek; értelemszerűen, a Facebook üzemeltetői nem azzal töltik idejüket, hogy a magyar jobboldal bejegyzéseit figyeljék. A törlések szinte kizárólag bejelentés alapján történnek, emiatt hangsúlyozni kell, hogy az elmúlt hetek “tisztogatása” során nem a Facebook üzemeltetőinek hozzáállása változott, hanem fokozottan aktívvá váltak azok a csoportok/személyek, melyek rendszeresen jelentik politikai ellenlábasaik Facebook-profilját.

A történtek kapcsán nem az a kérdés, “miért törölte a Facebook az adott csoportokat”, hiszen a vállalat irányelvei alapján ezeket a csoportokat – bejegyzéseik radikális tartalma alapján – nagy valószínűséggel korábban is törölték volna, ha felhasználók nagy számban felhívják rájuk a figyelmet. A kérdés sokkal inkább az:

“miért fokozódott azoknak a személyeknek/csoportoknak az aktivitása, akik szisztematikusan jelentik a magyar jobboldali Facebook-felhasználókat?

Megdöbbentő hasonlóság

Legutóbb 2014 végén történt olyan tömeges “tisztogatás”, amely kiterjedtségét tekintve az utóbbi hetek törlés-sorozatához hasonlítható. Akkor szintén az ATV számolt be arról, hogy “az év végére gyakorlatilag minden nagyobb, magyar szélsőjobbos és neonáci közösséget törölt oldaláról a Facebook.”

A 2014 végi “tisztogatás” azt követően történt, hogy a liberális sajtóorgánumok karaktergyilkossági kísérletek sorozatát követték el kormánypolitikusok ellen, és intenzív uszítással próbálták tömegbázissal ellátni a Soros György féle civil szervezetek tüntetéseit. Az akkori és a jelenlegi törlés-hullám közti összefüggés, hogy most is kibontakozóban vannak olyan kormányellenes tüntetések, melyek nyilvánvalóan balliberális pártokhoz köthetőek.

Hírdetés

2014 végén a liberális sajtóorgánumok egy része tematikájának megváltoztatásával közeledni kezdett a szélsőjobboldali olvasóközönséghez, majd megpróbálta bevonni a szélsőjobboldali csoportokat és szurkolói közösségeket a kormányellenes tüntetésekbe. Amikor egyértelművé vált, hogy a radikális jobboldalt nem sikerült felhasználni egy céltalan utcai zavarkeltésre, szintén aktivizálódtak olyan csoportok, melyek sorozatosan jelentették a hozzájuk köthető Facebook-felhasználókat, ennek köszönhetően kezdődött meg a 2014 végi “nagytakarítás”.

A jobboldali közösségek felhasználóinak tömeges eltávolítása egy Magyarország ellen vívott hálózati háború részét képezi. Érdemes megfigyelni, hogy ameddig a liberális sajtó a szélsőjobboldali közösségek megszólításával foglalkozott, a szélsőjobboldali csoportok felhasználóit nem törölték tömeges jelleggel. Esetenként még nemzetiszocialista nosztalgiával is próbálkoztak – haditechnikai, művészeti témák kerültek címlapra az Indexen a Hitleri Németországgal kapcsolatban – anélkül, hogy a zsidó szót akár csak megemlítették volna, holott korábban ez elképzelhetetlen lett volna.

A szélsőjobboldali Facebook-profilok tömeges eltávolítása 2014-ben akkor kezdődött meg, amikor egyértelművé vált, hogy azok a kormány elleni mozgósítás szempontjából haszontalanok a Soros György féle civil megmozdulások felduzzasztásához, rendőrökkel összeütközést vállaló radikális komponenssel ellátásához.

Nem az a baj, hogy zsidóznak – külpolitikailag veszélyesek

Abban az időszakban két, egymást követő jelentős külpolitikai esemény történt, ami összefüggésben állt a szélsőjobboldali csoportok Facebook-felhasználóinak törlésével. Egyik ilyen esemény volt Angela Merkel német kancellár – februári – budapesti látogatása, melynek kapcsán több jobboldali csoportosulásról valószínűsíthető volt, hogy ellentüntetést fognak tartani (a balliberális hálózat EU-párti szimpátiatüntetést hirdetett). Később nyilvánosságra jutott, hogy Vlagyimir Putyin nemsokára Budapestre érkezik. Utóbbi esemény kapcsán szintén számos jobboldali közösség esetében volt valószínűsíthető, hogy amennyiben a liberális baloldal szimpátiatüntetéssel várja Angela Merkelt, a nemzeti oldalhoz sorolható szervezetek Vlagyimir Putyin érkezésekor szerveznének hasonlót. Később az Orientalista.hu hirdetett meg egy szimpátiatüntetést. A legnagyobb eléréssel rendelkező jobboldali közösségek nem tudtak se tüntetést hirdetni, se megosztani egy már meghirdetett megmozdulás oldalát, addigra ugyanis törölte a Facebook a legnagyobb magyar radikális jobboldali közösségek felhasználóit.

A 2014 végi történések ennek okán egyértelművé tették, hogy az online közösségi médiában egy olyan művelet zajlik, amely a nemzeti radikális szervezetek tömegelérésének lekorlátozását célozza, miközben a baloldali liberális szervezetek – és proxy-szervezetként használt civil mozgalmaik – rendszeresen és szisztematikus jelleggel használják tömegmozgatásra a legnépszerűbb közösségi hálót, amihez a fővonalú liberális média támogatását adja (médiafelületet adnak egy-egy “ígéretesebb” megmozdulásnak).

Érdemes megfigyelni, hogy a két jelentős külpolitikai eseményről a nyilvánosság még nem szerzett tudomást, amikor az online közösségi médiában már megkezdődött a szélsőjobboldali szervezetek által okozott esetleges “probléma” elhárítása (a fősorodnak kínos lett volna, ha az orosz vezetőt több ezer szimpatizáns várja, miközben Angela Merkel alig kétszáz főt érdekelt). Ennek okán fel kell tenni a kérdést:

milyen jelentős események történnek a közeljövőben, aminek kapcsán a radikális jobboldali szervezetek számára szükség lenne a tömegelérésre?

Az a tény, hogy 2014 végén a balliberális aktivisták még a mérföldkő jellegű külpolitikai események nyilvánosságra jutása előtt megkezdték a jobboldali mozgalmak elleni tömeges “jelentgetést”, egyben arról is árulkodik, hogy ezek a tömegesen jelentgető aktivisták tisztában vannak olyan információkkal (várható politikai eseményekkel), melyek a nyilvánosság számára még nem elérhetőek. Ennek okán feltételezhető, hogy valamilyen – külföldi vagy belföldi – hivatali forrásból információhoz jutnak, vagy az őket mozgató (ösztönző) szervezetek vannak tisztában ezekkel az információkkal, és a sorozatos jelentgetésbe kezdő balliberális aktivistákat olyan személyek “ösztönzik” erre a tevékenységre, akik bizalmas információk birtokában vannak.

Miközben a 2014 végi “tisztogatási hullám” egyértelműen köthető az ország külpolitikája szempontjából mérföldkőnek tekinthető eseményekhez, azt láthatjuk, hogy ma is éppen olyan helyzet állt elő, ami a 2014-es “jelentgetési” hullámot megelőzően: balliberális proxy-szervezetek kormányellenes demonstrációkat folytatnak, a liberális sajtó pedig tömegbázissal látja el őket – közvetlen azt megelőzően, hogy a kormány külpolitikailag számukra kedvezőtlen irányba tehet lépést. A Magyar Nemzet napilap információi szerint Orbán Viktor február 17-én utazik Moszkvába, ahol találkozik Vlagyimir Putyin orosz államfővel. Meglepő, hogy éppen egy ilyen látogatás előtt kezdenek tüntetni a szakszervezetek és különböző álcivil mozgalmak?

hunhír.info – hidfő.ru


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »