Halottak az amerikai légicsapások nyomán

Halottak az amerikai légicsapások nyomán Vataščin Péter2026. 07. 23., cs – 14:47

Az amerikai erők rakétatámadást intéztek a délnyugat-iráni Huzisztán tartomány ellen, ketten meghaltak.

A csapás az Irakkal szomszédos tartományban lévő, Irakkal határos Salamcseh települését érte. Az ugyanilyen nevű átkelőt naponta több ezren használják, a síita zarándoklatok idején pedig akár kétmillióan is ezen keresztül igyekeznek a dél-iraki szent helyekre. 

A Mehr iráni hírügynökség úgy tudja, az átkelőn a mentési munkálatok közepette sem állították le a forgalmat. Iráni hivatalos adatok szerint a tartományt az utóbbi 10 napban kb. 100 amerikai csapás érte, amelyben összesen nyolcan haltak meg, és többtucatnyian megsebesültek

Hírdetés

Az iráni Forradalmi Gárda bejelentette, hogy támadást intéztek az amerikai erők egyik, Jordániában lévő bázisa ellen. A gárda hozzátette, a csapásban megsemmisült a többi között egy THAAD rakétaelhárító rendszer, illetve tűz keletkezett egy helikopterek javítására szolgáló hangárban is. 

Az amerikai hadsereg az elmúlt mintegy két hétben rendszeresen támadott katonai célpontokat, elsősorban az iráni partvidék közelében.

A jemeni hútik azt állítják, rakéta- és dróntámadást hajtottak végre két szaúdi olajszállító tanker ellen a Vörös-tengeren. Az Iránhoz közel álló militánsok bejelentették, tengeri blokádot vezetnek be Szaúd-Arábia ellen, közlésük szerint az Encelia és a Layla nevű tartályhajókat ballisztikus rakétákkal és drónokkal támadták meg. Ahogy a brit Guardian írja, ez fokozza annak a veszélyét, hogy a Vörös-tengeren újabb probléma legyen Irán Hormuzi-szoros feletti ellenőrzésére irányuló kísérlete mellett a globális olajellátásban.

(MTI, 444)


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »