Itt van november 1-je, ebben az időszakban minden „becsületes” médium felszólal a nyugatról betörő Halloween-kultusz ellen. Mivel mi nem szeretjük az egy helyben toporgást, ezért kicsit eltérünk ettől. Jöjjön egy kis mentális takarítás.
Ünnep? Gyász? Tessék?!
Az anglo-amerikai kultúra, mint globális sablon térnyerésével exportcikk-szerűen épülnek be más országok kultúráiba azok az ünnepek és szokások, amiket az anglo-amerikai minta megtart vagy magába fogad. Ez alól Magyarország sem kivétel. Ennek eredményeként, míg pár évtizede a magyar emberek templomba és temetőbe jártak ezen a táján az évnek, addig mára a többség – növekvő módon a fiatalabb nemzedékek – tököt faragnak, édességet esznek és jelmezes bálba mennek.
Akik még éltek az előző korszakban vagy ismerik azt, azoknak ez egyértelműen szemet szúr, főként mert az elmélyült, szakrális érzetet felváltotta egy ünneplő, látványos benyomás, és összességében a belső tartalom újra hígult. A régi gyökerekhez ragaszkodók váltig hajtogatják, hogy „itt nem Halloween van, hanem mindenszentek”, az újat majmolók pedig a szervezett vallástól távolodnának és a multikulturalitás nyomásának engedve egy pozitív ünnepet faragnának belőle. És persze ott van a két pont közötti átmenet is.
Ez senkinek sem új. Ahogy néhányunknak már megmutatkozott az életben, a mélyebb valóság most is a két ellentétes „oldalon” túl fekszik.
Skizofrénia
A cél új kulturális minták beépítése és a régiek felülírása, ez nem vitás, ezzel egy egységesített, tudatlanabb viselkedésformát terjesztve. A cikket azt váltotta ki, hogy a „nemzeti érzelműek” többsége a nemzeti identitását a keresztény kultúra elemeihez köti – még olyanok is, akiknek már eljutott a tudatáig, hogy augusztus 20-án a magyarság Vatikánnak behódoló tömeggyilkosára emlékezünk, és valójában nem ünnep-, hanem gyásznap.
De akkor nézzük: mik is ezek az ünnepek?
A mindenszentek – november 1. – a keresztény egyház ünnepe, azon lelkeké, akik nézetük szerint megdicsőültek és bebocsájtást nyertek a mennyországba – mind a feljegyzett, mind a névtelen szentek. (Az egyház saját hatáskörben dönt arról, hogy kit avat szentté.) November 2-án – Halottak napján – azokra a lelkekre emlékeznek, akik még nem „üdvözültek” és bebocsájtásra várnak.
A Halloween az angol „All Hallows Eve” (szó szerint „minden szentek estéje”) kifejezésből származik, október 31-e estéjére utal. Egy pogány (gaél népcsoport), illetve kelta ünnepi időszakot fémjelez, ez jelentette az aratás végét és a tél beköszöntét. Egy átmeneti időszak, amikor a hitük szerint kapcsolat jön létre az itteni és a túlvilág között, ezért a eltávozott lelkek, hozzátartozók visszatérhetnek, és a tél átvészelésének reményében ki kell őket engesztelni.
Samhain
Egyik nap, másik este. A hasonlóságok szembeötlőek, mindenképp az eltávozottakkal való kapcsolatról van szó. A bökkenő ott kezdődik, hogy – előre is elnézést, ha ez valakinél kiveri a biztosítékot – keresztény ünnepek, mint olyanok nem léteznek, illetve a mindenszentek azon sok ünnep közé tartozik, amelyek biztosan nem azok. A kereszténység egy európai forrasztótégely céljával létrehozott kultúrkör, amely a judaizmusban gyökerezik. Ahhoz, hogy a sok különböző, pogány nép felett uralmat gyakorolhasson az akkori elit, az egyháznak egy egységesített hitvilágot kellett lenyomni a torkukon. Egységes, mint egységes világkormány, valuta, nyilvántartások, stb. Még a „pogány” szóhoz is egy negatív szájízt köt a mai felfogás, pedig jelentése: „a várostól távol, vidéken élő”. (Na, jó pogánynak lenni?)
A keresztény hitvilág elemei többségben ezeknek a népeknek különböző hagyományaiból vannak összeollózva, hogy mindegyikre rá lehessen húzni – persze mind átnevezve és átszínezve, hogy azt a funkció megköveteli. (Arról nem is beszélve, hogy ezek az elemek vagy megfelelőik fellelhetők babilóniai, sumér vallásokban – melyek évezredekkel a kereszténység előtt keletkeztek.) Így lehetett az, hogy a természetközeli népek, akik jól ismerték az asztrológiát, idő elteltével téli napforduló (Yule) helyett karácsonyt, őszi átmenet (Samhain/Halloween) helyett mindenszenteket – és így tovább – ünnepeltek.
Év kereke – pogány ünnepek és társaik
Itt pedig a kígyó a saját farkába harapott, mert egy olyan kulturális elemhez ragaszkodunk, amely pont úgy rombolta le az ősi népek hagyományait, ahogy ma a Halloween-nek nevezett (ám gyökereihez csak felszínesen kapcsolódó) ünnepforma férkőzik be.
A hegeli dialektika
Ezen a ponton érhető tetten az a taktika, amit évezredek óta sikeresen használnak az embereken: a hegeli dialektika. Ebben két, látszólag ellentétes választási lehetőséget tárnak a befogadó elé (Tézis és Anti-tézis). Ezek hamis választások, mivel mind a két út esetén ugyan azt az előre meghatározott eredményt (Szintézis) fogjuk kapni; maguk a lehetőségek is egy Cél érdekében jöttek létre. „A választás illúziója.” Ebben a játékban a cél megalkotói mindig elérik a várt eredményt, a befogadó pedig mindig veszít, mert elfogadja, hogy csak az elé tett lehetőségek vannak. Valódi változás nem történik. Ezzel a taktikával nagyon egyszerűen meg lehet osztani az embereket és uralkodni felettük: mivel szeretnének „valamit”, elkötelezik magukat az egyik választás mellett és harcolnak a másik ellen. Így az értelmetlen viták közepette nem marad figyelmük/erejük fellázadni a játékmester ellen, aki az oldalakat létrehozta. Szokás még „probléma–reakció–megoldás” névvel is illetni, mivel a nyilvánosság az eléje tárt fabrikált problémákra meghatározható módon reagál, és elfogadja az ajánlott megoldást.
Hegeli dialektika
Így nem nehéz meglátni, hogy végső soron egyik „oldal” sem tesz érdemlegesebbet a másiknál. A keresztény paradigmát követők szürke gyásszal mennek el az egyháztól százezrekért bérelt sírhelyhez, és egy társadalmi kényszerképnek megfelelően rendezik el annak kinézetét. Majd egy patriarchális istenhez mormolják dogmatikus imáikat, ragaszkodva a testtel azonosított elhunyt személyekhez (máskülönben nem járnának temetőbe!). Akik pedig a nyugati paradigmát választják, azok a külsőséget hangsúlyozva feltűnő (lányoknál kihívó) ruhákat öltenek/bérelnek, kifulladásig gyűjtik és tömik magukba a glükóz-fruktóz szörpben gazdag édességeket. Valamint 15 felett – ahogy a szabadosság korában ez várható – ez sem más, mint egy újabb kifogás a (főleg legális) tudatmódosítók mértéktelen fogyasztására, magyarul egy halloweeni buli keretein belül a 4934. alkalommal is szarrá isszák és hányják magukat.
Az első az egyház által elvett szakralitás után vágyakozik, és ennek visszaszerzése reményében hajt neki fejet; a másik pedig a megtörtséget megelégelve egy felületes, tivornyázó pop-kulturális jelenségbe folytja az utolsó csepp tenniakarását. Félreértés ne essék, a gyökereink fontosak és nem szabad befásultan élni, valamint a fenti példákon belül is vannak üdítő, élettel teli eltérések, de a hegeli dialektika során pontosan a két szék közé esünk. Az ünnep eredeti lényege, hogy kapcsolódjunk az odaát tartózkodó „útitársainkkal”, pedig sehol sem marad. Azt hiszem ezért találó az a szófordulat, hogy „ne őseidet kövesd, hanem amit ők követtek”.
chaser
Forrás:magyarfoldre.hu
Tovább a cikkre »
