A Covid-járvány megmutatta, mennyire sérülékeny egészségügyi ellátórendszerünk. Nem mintha előtte ne sejtettük, netán a saját bőrünkön ne éreztük volna. Szerencsére a járvány lecsengett, de a problémák megmaradtak.
Nemcsak pénzhiánnyal küszködik az egészségügy, hanem állományhiánnyal is. Kevés az orvos, a nővér. Részben ennek is köszönhető, hogy a Covid alatti telemedicina sem ment ki teljesen a divatból. Telefonozunk, e-mailezünk, csetelünk az orvossal. Ami a legrosszabb, már a körzeti orvostól is időpontot kell kérni. Ez rettentően stresszelő dolog, ha az embernek éppen 180 a vérnyomása, szédül és hiába hívja többször is a rendelőt, senki sem veszi fel… Hát még, ha idős is hozzá. Az kész katasztrófa!
Hol vannak azok a régi szép idők, amikor az ember csak úgy beállított az orvoshoz, mert éppen volt valami problémája…?
Július 1-től lerövidül a gyermekorvosi ügyelet. Az ok, hogy kevés a gyermekdoktor, az átlagéletkoruk is nagyon magas és túl vannak terhelve. Kiharcolták maguknak az ügyelet lerövidítését, hogy a napjaikba kicsivel több szusszanás és alvás is beleférjen.
Csak azt nem tudom, mi lesz az aggódó szülőkkel, akik már 38 fokos láz esetén is pánikba esnek, és rohannak a gyerekkel az ügyeletre?
Előtte persze még kiguglizzák maguknak a diagnózist… Hogy aztán arra kérjék a gyógyszert. Az otthoni lázcsillapítás nem mindegyiknek jut az eszébe… Apropó, az ügyeleti idő lerövidüléséért cserébe a gyermekorvosoknak hetente legalább egyszer 18:00-ig kell rendelniük.
Ismerősömék édesanyját otthon érte a halál. A váratlan tragédiát csak tetőzte, hogy a halottkémre reggeltől egészen kora estig kellett várni. Hogy mit élhettek át a hozzátartozók, beleértve azt is, aki a mamát megtalálta, inkább ne is taglaljuk. Kisírt szemekkel, agyongyötörve, jóformán étlen-szomjan várakoztak, mire megérkezett a rossz kedvű, fáradt, kissé mogorva szakember. Nem vártak ők kedves, becéző szavakat, de egy kissé empatikusabb hozzáállás ilyen borzasztó helyzetben azért jólesett volna nekik…
Amikor annak idején a szülésre készülődtem, kedves kolléganőm előre figyelmeztetett: ne várjak együttérzést, különösebb segítséget, ne legyenek igényeim, se illúzióim…
Készüljek fel arra, hogy ami nekem életre szóló élmény, az a kórház személyzetének csak a szokásos rutin, elvégzendő munka lesz.
Anyukám is csak azt hajtogatta, legyek kemény, csak semmi hisztizés, mert azt nagyon nem szeretik az orvosok. Végül azt a taktikát választottam, hogy végig követtem a nővér és az orvos tanácsait, próbáltam elviselni a semmihez sem hasonlítható fájdalmat nagyobb jajgatás, cirkusz nélkül. Nekem szerencsém volt, mert az saját nőgyógyászomnál szültem és az egész személyzet segített abban, hogy szép, ne pedig traumatikus élménnyel távozzak, mint oly sokan.
Ne okoskodj, ne mondd el a véleményedet a rendelőben, mert az orvos nem kíváncsi rá. Ilyen és ehhez hasonló mondatok bűvkörében szocializálódtunk annak idején. Meg persze illett félni is a doktor bácsitól…
Hála az égnek, a világ sokat változott, az orvosokról is elég hamar kiderült, hogy ők is csak emberből vannak. Mi több, még az is előfordul, hogy megkérdezik a beteg véleményét? Időnként még egy picit humorizálnak is, és a végén a beteg mosolyogva távozik a rendelőből. Talán ezt szokták orvos-beteg kapcsolatnak nevezni.
A doktor úr akart nekem adni nyugtatót, de mondtam, semmi szükség rá. Olyan szépen beszélt velem, hogy az többet ért minden gyógyszernél. Ezt mesélte egy idős bácsi, és szavaival maximálisan egyet lehet érteni.
A betegnek sokszor elég két-három kedves, biztató mondat, és megnyugszik, bizakodóbb lesz a gyógyulását illetően.
Mindannyian tudjuk, hogy leterhelt orvosaink nem tölthetnek annyi időt betegeikkel, amennyi ajánlatos lenne, ezért nekünk is lehetőleg tömören, lényegre törően kell előadnunk panaszainkat, hogy ne tartsuk fel túl sokáig, és ne vegyük el az időt a többi betegtől.
Az empátiát – amit szerencsére még nem pénzért osztogatnak – ne csak az orvosoktól és nővérektől várjuk el, hanem mi magunk is legyünk olyanok. Valahogy adok-kapok módon működik igazán.
Ezzel ugyan nem oldjuk meg az egészségügy krónikus nyavalyáit, de egy lépést tehetünk azért, hogy emberségesebb viszonyok uralkodjanak a rendelőkben és a kórházi osztályokon.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
