Szokásos keddi Castel Gandolfó-i pihenőnapján, november 18-án XIV. Leó pápa elítélte a migránsok ellen hozott intézkedéseket az Egyesült Államokban, és arra szólított fel, hogy emberi méltóságukat tiszteletben tartva bánjanak mindenkivel. Elítélte a keresztények és muszlimok ellen elkövetett támadásokat Nigériában, valamint reményét fejezte ki az ukrajnai tűzszünetet és párbeszédet illetően.
A riporterek kérdései érintették az ukajnai béke lehetőségét, az Egyesült Államok bevándorlásellenes intézkedéseit, a nigériai terrorizmust, illetve az egyházfő esetleges apostoli útjait 2026-ban. Leó pápa megosztotta azt is, mivel tölti Castel Gandolfó-i „pihenőnapjait”.
Az ukrajnai háború lezárásának lehetőségei
November 19-én Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Törökországba utazott a béketárgyalások ügyében – az esemény előestéjén Castel Gandolfóban az újságírók arra is rákérdeztek, lehetségesnek tartja-e Leó pápa, hogy a háború befejezése érdekében átengedjenek területeket Oroszországnak – Donald Trump elnök beszélt nemrég erről az opcióról.
„Ezt ők fogják eldönteni; az ukrán alkotmány teljesen egyértelmű – mondta Leó pápa. – A probléma az, hogy nincs tűzszünet. Nem jutnak el arra a pontra, ahol el lehet kezdeni a párbeszédet, el lehet kezdeni gondolkodni, hogy hogyan oldjuk meg ezt a kérdést. Sajnos, eközben mindennap emberek halnak meg. Úgy gondolom, ragaszkodnunk kell a békekötéshez, ami tűzszünettel kezdődik, és utána jöhet a dialógus.”
A bevándorlók helyzete az USA-ban
Leó pápa szót ejtett az Egyesült Államok Katolikus Püspöki Konferenciája (USCCB) állásfoglalásáról, amelyet baltimore-i találkozójuk alkalmával adott ki a testület november 12-én. A főpásztorok közleményükben elítélték a tömeges kitoloncolásokat, kifejezték aggodalmukat az ország általános állapota miatt, és megerősítették, hogy a nemzetbiztonság és az emberi méltóság védelme nem zárja ki egymást. A pápa helyeselte és támogatta a püspökök állásfoglalását, és jelezte, hogy nagyon fontosnak tartja azt. „Minden katolikust – és valamennyi jóakaratú embert – arra szeretnék hívni, hogy figyelmesen hallgassa meg, amit a püspökök mondtak. Úgy gondolom, meg kell találnunk a módját annak, hogy emberségesen, emberi méltóságukat tiszteletben tartva bánjunk mindenkivel”.
„Amennyiben valaki illegálisan tartózkodik az Egyesült Államokban, megvannak a módszerek ennek kezelésére. Vannak bíróságok, van igazságszolgáltatási rendszer. Azt gondolom, sok gond van ezzel a rendszerrel. Senki nem állította, hogy az Egyesült Államoknak nyitott határokkal kellene rendelkeznie” – mondta Leó pápa, hozzátéve: „azt gondolom, valamennyi országnak jogában áll eldönteni, ki léphet be a területére, hogyan, és mikor”.
Ugyanakkor – tette hozzá –, „olyan rendes emberekről van szó, akik 10, 15, 20 éve élnek az országban, és aggasztó az – finoman szólva –, amilyen kirívó tiszteletlenséggel bánnak velük, sőt, erőszakos esetek is előfordulnak”.
Befejezésül Leó pápa így fogalmazott: „A püspökök nagyon világosan szóltak. Csak annyit szeretnék kérni minden amerikaitól, hogy hallgasson rájuk.”
Erőszakhullám Nigériában
A Nigériában dúló gyűlölethullámról és erőszakról is kérdezték az egyházfőt – aki a múlt vasárnapi Angelusban maga is megemlítette az afrikai országot, ahol az erőszakos cselekmények a keresztényeket és a többi közösséget is sújtják. „Azt gondolom, Nigériában és több régióban valóban veszélyben vannak a keresztények és mindenki más, keresztényeket és muszlimokat egyaránt lemészároltak” – mondta.
Megjegyezte, hogy a terrorizmus kérdése összefügg a háborús gazdasággal és a földek ellenőrzéséért folyó küzdelemmel.
„Sajnos, sok keresztény vesztette életét, és úgy gondolom, nagyon fontos megtalálni a módját annak, hogy a kormány és az összes közösség elősegítse a valódi vallásszabadságot” – mondta.
Apostoli utak 2026-ban
Spanyol nyelven tettek fel neki kérdést arról, van-e esély arra, hogy jövőre „az ő Latin- Amerikájába” utazzon, kezdve Peruval, ahol több mint húsz éven át szolgált misszionáriusként.
„A szentévben egyik napról a másikra haladunk a tevékenységekkel; jövőre elkezdünk terveket készíteni” – mondta, hozzátéve, hogy mindig is szeretett utazni.
A kihívást a kötelezettségek beosztása jelenti – mondta, és olyan lehetséges úti célokat említett, mint Fatima, Guadalupe Mexikóban, majd Uruguay, Argentína és „természetesen” Peru.
Keddi pihenőnapok Castel Gandolfóban
Leó pápa az újságírók kérdéseire megosztotta, mivel tölti a keddjeit Castel Gandolfóban: „Kicsit sportolok, kicsit olvasok, kicsit dolgozom – a napi levelezés, telefonok, egyes halaszthatatlan vagy sürgős ügyek –, kicsit teniszezem, kicsit úszom.”
Arra a kérdésre, hogy miért van szüksége erre a heti pihenőnapra, azt felelte: „Azt gondolom, az embereknek tényleg gondoskodniuk kell saját magukról. Mindenkinek edzenie kell a testét és a lelkét, az elméjét. Nekem nagyon jót tesz.” Kis megálllás, ami „sokat segít”.
https://youtu.be/h8BXgj
Spanyol visszaélési ügyek
Mivel előző nap találkozott a Spanyol Püspöki Konferencia tagjaival, Leó pápa kapott kérdést Rafael Zornoza, Cádiz és Ceuta püspökének ügyével kapcsolatban is, akit az 1990-es években elkövetett szexuális abúzusokkal vádoltak meg.
„Minden egyes esethez egy sor egyértelműen meghatározott protokoll tartozik” – mondta a pápa. Zornoza esetében „magának a püspöknek kellett reagálnia, aki továbbra is ragaszkodik az ártatlanságához. Vizsgálat indult, amit hagyni kell, hogy lefolytassanak; az eredményektől függenek a következmények.”
Az áldozatokkal kapcsolatban Leó pápa reményét fejezte ki, hogy biztonságos helyen beszélhetnek majd, ahol előadhatják ügyüket”. Emellett hozzátette: „Fontos tiszteletben tartani a folyamatokat, amelyek időbe telnek, de már megbeszéltük, hogy követni kell a jogrendszert, ebben az esetben az Egyház által előírt lépéseket.”
Forrás: Vatican News angol nyelvű szerkesztőség
Fotó: Vatican News
Verestói Nárcisz/Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


