„Hallani fog róla még a világ”

„Hallani fog róla még a világ”

A tizenhárom éves zongoraművészt a Virtuózokból, a közmédia komolyzenei tehetségkutatójából ismerik a legtöbben – korosztályában első helyezett lett 2014-ben. Boros Misi sikere töretlen, sokat lép fel Magyarországon és külföldön is. Most a The Guardian brit napilap közölt róla egy portrét. Olyan fiatal tehetségként mutatják be, akire a jövőben is érdemes lesz figyelni.

Az apropó első lemeze, amely a Boros Misi címet kapta, és kedden jelent meg a Kis Virtuózok Alapítvány gondozásában. A korongon a tavaly november 15-én, a Müpában adott koncertje hallható, ahol a Nemzeti Filharmonikusokkal lépett színpadra. „Nekem ez nagyon nagy dolog; Scarlattitől, a barokk kortól Bartókig egy színes, szép műsort tudtunk összeállítani” – mondta az MTI-nek a fiatal zenész.

A The Guardian szerzője, Stephen Pritchard szerint Boros Misi nyilván még nem rendelkezik egy teljesen felnőtt zongorista összes képességével, de technikailag magabiztos. Becsúsznak időnként hibák, de a játékán átüt a fiatalos hév, és a saját kadenciái intenzíven fejlődő zenei gondolkodásra mutatnak. Úgy gondolja, a világ zeneszerető közönsége biztosan hallani fog Boros Misiről a jövőben.

Hírdetés

http://mno.hu/

A brit napilap Vásáry Tamást is megszólaltatta, a zongoraművész-karmester pedig arról beszélt, Boros Misi teljesítménye sokkal több annál, mint hogy a fiú jól zongorázik: ez igazi művészet. 

A portréban szó esett a zongorista foci iránti rajongásáról is: közöltek egy fotót, amelyen nagy hősével, a brazil focistával, Ronaldinhóval pózol. A labdarúgás azért képes a naponta hat-hét órát zongorázó Misit elcsábítani a zongora mellől. Főleg az angol bajnokság, megállás nélkül képes sorolni az ott játszó focisták neveit.

 


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »