Szentmisével és gálaműsorral ünnepelték meg a Miskolci Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda negyedszázados működését november 5-én a miskolc újdiósgyőri Szent Imre-templomban.
2000. szeptember 1-jén nyitotta meg kapuit a Fráter György Katolikus Gimnázium, Kollégium tagintézményeként, majd 2003. szeptemberétől önálló intézményként működik a miskolci Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda. Az elmúlt 25 év kegyelmeiért szentmise keretében adtak hálát a pedagógusok és a diákok, melynek elején Berkes László plébános, iskolalelkész köszöntötte a megjelenteket.
A szentmisét celebráló Ternyák Csaba egri érsek prédikációjában a nap szentjét, az egyházközség, a templom és az iskola védőszentjét, Szent Imrét állította példaként a jelenlévők elé. Mint mondta, ugyanazok a kísértései voltak neki is, mint a mai kor gyermekeinek, de a családi példa, szülei, tanítói, nevelői életszentségre törekvése inspirálta, segítette őt a helyes cselekedetek gyakorlásában.
Arra hívta fel a diákok figyelmét, hogy őket is körülveszik szüleik, tanáraik, barátaik, akik segítik őket testben, szellemben és lélekben való gazdagodásuk útján. A test és a szellem erősítése, táplálása, pallérozása mellett a lélek fejlesztését szolgálja az imádság, az iskolai lelkinapok, a szentmise, amelyeken keresztük kapcsolatba léphetünk Istennel. A főpásztor arra bátorította a diákokat, hogy Szent Imre példáját követve, mindennap keressék az ima által az Istennel való kapcsolatot.
A szentmisét követően az ünnepség az iskolában folytatódott. Köszöntőjében Hollósy András, Miskolc alpolgármestere felidézte az iskolához és a templomhoz fűződő élményeit, ő maga is itt járt misére és aktívan támogatta az intézmény elindulását, működését.
Reményét fejezte ki, hogy az iskola alapítói által elindított szellemi örökséget a diákok és a pedagógusok megőrzik és továbbviszik.
Poczkodiné Matesz Tímea igazgatónő hálával emlékezett meg az intézmény alapítóiról, Mekcsey Antal plébánosról és Almássy Józsefről, valamint Seregély István egri érsekről, aki támogatta a kezdeményezést.
Az igazgató elmondta, büszkén viseli az intézmény az ifjúság védőszentjének, Szent Imre hercegnek nevét, aki szorgalmában, tudásának gyarapításában és Isten iránti szeretetében példaként jár a mai fiatalok előtt. Mint mondta, a kor kihívásai között a tanítónak lámpásnak kell lennie. „Feladatunk a következő években, megmutatni a gyermekeknek és rajtuk keresztül családjaiknak a valós élet, a teremtett világ szépségét, az embertársaink nagyszerűségét és csodáját, Isten szeretetének végtelenségét, az Evangélium igazságát.” Ehhez kérte a Mindenható segítségét, hogy adjon a pedagógusoknak örömöt, tettrekészséget és reményt.
A beszédeket követően a diákok nagyszabású színdarabbal – Szent Imre herceg alakját az intézmény falai közé helyezve –, mutatták be az iskola sokrétű nevelési, tehetségfejlesztési törekvéseit.
Forrás: Egri Főegyházmegye/Pap Ildikó
Fotó: Federics Róbert; Kissné Vanyó Boglárka/Szent István Televízió
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


