Halálra kínoztak egy kopt keresztényt Egyiptomban

Halálra kínoztak egy kopt keresztényt Egyiptomban

Az egyiptomi hatóságok elhurcoltak, majd halálra kínoztak egy kopt keresztényt – közölték egyiptomi aktivisták a közösségi oldalakon. A hatóságok közleménye szerint a férfi halálát a kihallgatás közben bekövetkező rosszullét okozta, kihallgatási jegyzőkönyvet ugyanakkor nem mutatott be az egyiptomi rendőrség. A hivatalos sajtótermékek nem közölték a hírt, ami a blogszférában azonban gyorsan elterjedt.

A pénteki ima után szalafita iszlamisták csoportja támadott meg egy kopt keresztény férfit az egyiptomi Beni Szuef városban. A negyvenöt éves Maher Jourjous Toufikot a támadók körbevették és ütlegelni kezdték.

A rendőrség az aktivistáktól származó információk szerint a helyszínen csak a bántalmazottat vette őrizetbe, akit a kapitányságra szállítottak. A hatóság hivatalos közleménye alapján a kihallgatás közben a keresztény férfi rosszul lett, majd kórházba szállítása közben életét vesztette. A kórházban magas vércukszintet diagnosztizáltak a férfinál és ennek tudták be a halál bekövetkeztét.

Az egyiptomi emberjogi aktivisták szerint azonban a rendőrség bántalmazásainak következményeként halt meg a kopt férfi.

Az ország médiumai nem adtak hírt a tragikus esetről, azonban a közösségi oldalakon és blogokon gyorsan elterjedt Maher Jourjous Toufik halálhíre.

Bejegyzéseikben a bloggerek a rendőrséget azzal vádolják, hogy megkínozták a bántalmazott keresztény férfit.

Hírdetés

Az interneten terjedő írások kifogásolják a helyszínre érkezett rendőrök fellépését, mivel kizárólag a bántalmazottat vették őrizetbe, míg az iszlamista támadók szabadon távozhattak.

A kopt férfi elleni atrocitás dél körül történt, a rendőrök állítása szerint a kihallgatás késő estig tartott, majd akkor lett rosszul a sértett.

Az emberjogi aktivisták szerint ez idő alatt nem a bántalmazásról írt jegyzőkönyv készült, hanem kínzással próbálták rábírni a kopt férfit, hogy ejtse a támadók elleni vádakat. A gyanút erősíti, hogy a hatóságok nem tudták felmutatni Maher Jourjous Toufik vallomását és a támadásról készül rendőrségi jegyzőkönyvet.

Egyiptom közel százmilliós lakossággal bír. Az ország tíz-tizenöt százaléka keresztény, de pontos adatok nem állnak rendelkezésre. Az arab tavasz kitörése óta egyre gyakoribbak a keresztény közösségek elleni támadások.

Az iszlamista szervezetek köztük a Muszlim Testvériség tagjai templomok ellen hajtanak végre támadásokat, keresztény asszonyokat, lányokat erőszakolnak meg és kopt papokat végeznek ki.

S4C.news – Kassab Adonis, Forrás: light-dark.net


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »