Halálra fagyott egy tinédzser Ukrajnában

Halálra fagyott egy tinédzser Ukrajnában

A 17 éves fiú barátjával ment hazafelé a szomszédos faluból, amikor hirtelen rosszul lett. Barátja segítségért indult, de sajnos a kiskorú még az orvosok megérkezése előtt életét vesztette.

Ukrajnában egy 17 éves fiú halálra fagyott miközben egy közeli faluból tért haza a barátaitól. A rendőrök büntetőeljárás keretében vizsgálják a fiatal fiú halálának körülményeit – közli a Korrespondent.net hírportál a helyi rendőrség nyomán.

Február 19-én az orvosoktól érkezett bejelentés a rendőrséghez a tragikus esetről.

Hírdetés

A rendőrök megállapították, hogy az elhunyt árva volt, nagynénje hivatalos felügyelete alatt élt és a 11. osztályban tanult. Az előzetes információk szerint február 18-án 15 óra körül a fiú közölte nagynénjével, hogy a szomszéd faluba indul barátaihoz látogatóba. Megígérte, hogy még este hazatér.

Kiderült, hogy a fiatalember egy 13 éves barátjával indult hazafelé. Egy havas mezőn keresztül gyalogoltak, amikor a 17 éves fiú hirtelen rosszul lett. Barátja azonnal segítségért sietett és elmondta a fiú gyámjának a történteket.

Azonban a fiút már összefagyva tálalták a havas mező közepén. Autóval hazaszállították és kihívták a mentőt. Sajnos a fiú még az orvosok megérkezése előtt meghalt.

A fiatalember halálának okát igazságügyi szakértők vizsgálják.


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »