Halálos utcai parti

Halálos utcai parti

Kilenc ember lelte halálát egy pánikszerű tolongásban a brazíliai Sao Paulóban, amikor gyanúsítottakat üldöző rendőrök a város egyik nyomornegyedében belefutottak egy utcai partiba és összecsaptak annak résztvevőivel – közölték vasárnap brazil illetékesek.

Az állambiztonsági hatóság közlése szerint két motorkerékpáros férfi intézkedő rendőröket támadott meg a város Paraisopolis negyedében, s a rendőrök üldözőbe vették őket, tűzpárbajt folytatva velük. Az elkövetők azonban egy több ezres zenés utcai parti forgatagába menekültek.

Emerson Massera rendőrségi szóvivő a Globo televízió híradójában azt mondta, hogy a táncmulatság résztvevői kövekkel és üvegpalackokkal dobálták meg a rendőröket, a gyanúsítottak pedig továbbra is lőttek rájuk, ezért a rendőrök gumilövedékek és könnygáz bevetésével válaszoltak.

Az emberek ekkor menekülni kezdtek egy szűk sikátoron át, és többeket eltapostak. A rendőrség szerint kilenc ember halálát jelentette be az egyik kórház. További hét embert sérülésekkel kezelnek.

Hírdetés

– mondta a rendőrségi szóvivő, hozzátéve, hogy a tetteseknek sikerült elmenekülniük. Közlése szerint az akcióban 38 rendőr vett részt, 14 gépkocsival.

Joao Doria Sao Pauló-i kormányzó az ügy kivizsgálását ígérte, hogy tisztázzák, mi történt.

Az AP amerikai hírügynökség tudósításában hozzáteszi, gyakori, hogy bűnbandák szerveznek táncmulatságot az általuk ellenőrzött közösségeknek.


Forrás:hirek.sk
Tovább a cikkre »