Halálos tömegszerencsétlenséget okozó veszélyeztetés gyanújával nyomoz az NNI

Az Országos Rendőr-főkapitányság vasárnap honlapján közölte, hogy halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanújában indított nyomozást a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) .

Felidézték, hogy a baleset körülményeit az olasz hatóságok vizsgálják, kérésükre azonban munkájukat a helyszínen három magyar rendőr is segíti, akik vasárnap hajnalban érkeztek Veronába. A baleset lehetséges okai között felvetődött a műszaki hiba is, ezért a magyar nyomozásnak tisztázni kell, hogy az autóbusz milyen műszaki állapotban hagyta el Magyarországot – írták. Kiemelték, hogy a nyomozás független az olasz eljárástól, a magyar rendőrség megállapításait egy későbbi jogsegély keretében bocsáthatja az olasz hatóságok rendelkezésére.

Hírdetés

A magyar nyomozók igazságügyi műszaki szakértők bevonásával tanúkihallgatásokat, az autóbusz tulajdonosának telephelyén házkutatást végeznek, lefoglalják a jármű műszaki vizsgáztatásával és esetleges korábbi javításaival kapcsolatos okmányokat, dokumentumokat, a két magyar állampolgárságú autóbuszvezető egészségügyi és járművezetői alkalmasságával kapcsolatos iratokat. Sárközy Júlia, az MTI helyszíni tudósítója az M1 aktuális csatornán vasárnap délelőtt elmondta, az olasz hatóságok alaptalannak nyilvánították annak a szemtanúnak a beszámolóját, aki korábban azt állította, már a baleset előtt füst szivárgott ki a buszból.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap délelőtt arról számolt be, hogy a szerencsétlenül járt buszon 54 utas és 2 magyar állampolgárságú sofőr tartózkodott. Az utasok között 43 fiatalkorú és 11 felnőtt volt. A hivatalos információk alapján 16 halottja van a balesetnek, 6 sérültet kórházban ápolnak, közülük ketten válságos állapotban vannak. A tárcavezető tájékoztatása alapján egyelőre nem tudták azonosítani a halottakat és a válságos állapotban lévő sérülteket.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »