Halálos kanyaróvírus terjed Romániában

Már 16 halálos áldozata van Romániában annak a kanyarójárványnak, amely elsősorban az ország nyugati, délnyugati megyéiben terjed – közölte vasárnap a Digi24 hírtelevízió. A román egészségügyi minisztérium szerint „a felelőtlen oltásellenes kampány” a hibás a járványért. 

2016 eleje óta 3109 kanyarós megbetegedést diagnosztizáltak az országban, és ebben az időszakban tizenhatan vesztették életüket a betegség szövődményei miatt. Amint a hírtelevízió közölte, korábban átlagosan 7-8 kanyarós esetet jegyeztek évente.

A legtöbb megbetegedést a Bánságban észlelték. Krassó-Szörény megyében 726, Arad megyében 617, Temes megyében 568 esetet jegyeztek, de Erdély belső megyéiben is sok a kanyarós beteg. Maros megyében 311, Beszterce-Naszódban 129 esetben állapították meg a kórt.

Hírdetés

Alexandru Rafila járványügyi szakértő a hírtelevíziónak elmondta, soron kívül kezdték oltani az egy évnél kisebb gyermekeket kanyaró ellen, hogy megállítsák a járvány terjedését. Hozzátette, az áldozatok többsége ebből a korosztályból került ki.

A hírtelevízió közlése szerint az év elején Belgiumban megjelent kanyarójárványnak is romániai eredetet tulajdonítanak. Az első megbetegedést ugyanis olyan embernél tapasztalták, aki korábban Romániában járt.

Alexandru Rafila hozzátette: amíg nem sikerül egész Európában a beoltottság szintjét növelni, időről időre törvényszerűen meg fognak jelenni a mostanihoz hasonló járványok.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »