Halálos fenyegetéseket kapott a tényfeltáró EP-képviselő Szlovákiában – súlyos vádak az uniós pénzek ügyében

Nyitókép: Facebook (TZ)

 

Tomáš Zdechovský, az Európai Parlament cseh képviselője halálos fenyegetéseket kapott, miután uniós pénzek felhasználását vizsgálva egy tényfeltáró bizottságá élén Szlovákiába érkezett. Mint ismert, Gubík László, a Magyar Szövetség elnökének nyaralómutyija és Világi Oszkár oligarcha panziója szintén szerepel az Agrárkifizető Ügynökség (PPA) azon listáján, melyen politikusok, oligarchák, és a Smer-Hlas-SNS kormányzat kérdéseket felvető támogatási döntései szerepelnek. Alojz Hlina (SaS) szerint Gubíkot kilóra megvették 90 ezer euróért Ficoék.

Zdechovskýszerint a fenyegetések a szlovák belügyminiszter, Matúš Šutak Eštok (Hlas) korábbi kijelentései után érkeztek, aki az EP-missziót „büntető expedíciónak” nevezte, míg Andrej Danko, az SNS elnöke felszólította Zdechovskýt, hogy kérjen bocsánatot, amiért Szlovákiát „banánköztársaságnak” nevezte. A képviselő erre úgy reagált:

Zdechovský több visszaélésre hívta fel a figyelmet, például a roma közösségek támogatására szánt milliárdok eltűnésére, az autópálya-beruházások túlárazására, illetve az EU-források politikai haszonszerzésre való felhasználására.

A képviselő szerint ha Szlovákia nem változtat az eddigi eljárásán, akár az uniós támogatások felfüggesztése is szóba kerülhet. A delegáció részletes jelentést készít szlvákiai útjáról, amelyet az Európai Bizottsághoz és az OLAF-hoz is eljuttatnak.

A delegáció azt is vizsgálta, mely cégek profitálnak leginkább az EU-s támogatásokból, és milyen kapcsolatban állnak politikai pártokkal. Zdechovský szerint vannak adatelemző eszközök, amelyek ezekre világosan rávilágítanak.

Hírdetés

– „Ha valaki azt gondolja, hogy a brüsszeli delegáció nem tud semmit Szlovákiáról, és nem találkozott például volt nyomozókkal, az nagyon naiv”

– jelentette ki.

Gubík László szintén nagyon idegesen és agresszíven reagált a Körképen a nyaralómutyijával kapcsolatban megjelent cikkekre és bírósági pert helyezett kilátásba portálunkkal szemben. A Körkép.sk erre úgy reagál, hogy nem az a baj, hogy ezekről írunk. Az a baj, hogy az ilyesmi a Felvidéken megtörténhet.

Robert Fico miniszterelnök végül nem találkozott a delegációval, de több tárcavezetővel sikerült egyeztetniük. Zdechovský hangsúlyozta: „A demokrácia megvédéséért jöttünk, nem ellenségként.” A képviselő azt is elmondta, hogy egy ismert luxusvillában próbáltak megszállni, ahol 900 eurót kértek egy éjszakáért.

„Szlovákiában annyi súlyos problémát találtunk, hogy ezeket rendszerszinten kell kezelni”

– foglalta össze Zdechovský.

Körkép.sk, SITA


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »