Halálos beteg Orbán kampányguruja, a gyűlöletkeltés mestere

Halálos beteg Orbán kampányguruja, a gyűlöletkeltés mestere

Több portál is beszámolt a konzervatív National Review-ban megjelent tisztelgő írásról, melyben Craig Shirley történész méltatja mesterét, Arthur J. Finkelsteint.

Az írás nekrológnak is beillik, és kiderül belőle: Finkelstein súlyos beteg, tüdőrákkal küzd és épp kemoterápián esik át.

A brooklyni zsidó családban született Finkelstein már a 70-es évektől segített politikusok kampányaiban, szerepet vállalt Nixon újraválsztási kampánya során is. Ő mentette meg Ronald Reagen karrierjét, de a 2000-es évektől kezdve dolgozott Koszovóban, Ausztriában, Csehországban, Magyarországon, Bulgáriában és Izraelben is, utóbbi helyen Netanjahu tanácsadójaként.

Egy 2011-es előadása során, amit a 444.hu mutatott be, többek közt elmondta:

„A politika ma nem racionalitásról, hanem érzelmekről és dühről szól. Ha arról beszélsz, hogy ebben a hét pontban akarom megreformálni a nyugdíjrendszert, soha nem fogsz nyerni, viszont ha azzal kampányolsz, hogy ezt vagy azt a csoportot kidobod az országból, inkább lehet esélyed.”

Hírdetés

Itt fogalmazta meg egyik legfőbb filozófiáját is:

 
„Gonoszak voltunk, és rosszindulatúak. Csak támadtunk és támadtunk, csak negatívan és negatívan”

Jellemző rá, hogy vállaltan homoszexuális, mégis részt vett több homofóbiára épülő kampány levezénylésében is, de megesett az is, hogy zsidó származása ellenére a politikai ellenfelet épp annak zsidósága miatt támadta.
 

A tanácsadó szerepet vállalt Orbán kétharmados győzelmében is. Bár hivatalos kapcsolat nem állt fenn a kormánnyal, és mind Havasi Bertalan, mind Lázár János tagadta, hogy közük lenne hozzá, maga Orbán Viktor erősítette meg a kapcsolat tényét.

Sajtóhírek szerint Finkelstein a kormányközeli Századvéggel és Habony Árpáddal is kapcsolatban áll, utóbbival közös céget is jegyez: ez a Londonban bejegyzett Danube Business Consulting, melynek Lánczi Tamás az ügyvezetője.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »